Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 8. szám - Podolszki József: Mediterrán dalok
5 mintha indulna máris az öreg hajó. Amikor különválnak az egynek tűnő vizek a másfajta vizektől és a partoktól is, amikor haldokló halrajok maradnak a sziklán, és hiába oldalazó rákok keresik az eltűnt menedéket: szikkadó sünök és csillagok nehéz szagától émelygő gyomorral iramodsz az elveszített csoda nyomába. Van már tükrös szobám! Víztükör ring a mennyezeten. De rosszul ringat, mert nyersek álmaim. Csak azt tudnám, miért zúg mindig a tenger, mint berekedt harangszó Visszatérve közétek csendre intetek: Halkabban pajtás. Es már nem tudom, hallásom vész-e, vagy hangom lett érdesebb az állandó zsivajban. Mivel és miért sértelek ha hozzád beszélek érthető szavakkal? Lesztek-e majd, kik utánam jöttök a rég elálmodott álmainkba? Mert hisz megfogadtuk: egész a tengerig. Aztán meg csak úszni és úszni, míg vízzé nem leszünk. Vagy sóvá a jobbik esetben. Szürkül már kint és bent egyaránt, és gyöngék vagyunk önfényben ragyogni. Bonazza van. A végtelen víztükröt nézve kapok csak észbe: mit sem ér a síkság, ha nincsenek dombjaink. Asszonyok járják a várost sötét ruhában, fejükön kosárral, és kitérnek előlük a szembe jövők. Adlnak a halottak a tribunji ótemetőben sziklákba vájt keskeny celláikban, és ha sokáig elnézed őket, még kedved támadhat beállni a sorba. Ne üzenjen, aki messzire szakadt, és az se, ki nem ment utána. A hírszolgálat egyébként is nehézkes és gyanús.
