Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6-7. szám - Beck Zoltán: Egy tucat

fordítás-gyakorlatát mutatja meg. Egyfelől fordítástörténeti áttekintést ad a szerb és horvát nyelven megjelent Petőfi-irodalomból, az 1800-as évek végétől szinte napjainkig (amiként hasonló alapossággal jár el Dávid és Sciacovelli is a román és olasz fordításirodalomban), másfelől komparatív elemzést visz végig a teljes verszövegen a különböző fordítások részletező egybevetésével. Az annál is inkább érdekes lehet, mert Cesaric és Danilo Kis fordításai közötti eltérések újabb helyeit mutatják meg az értelmező munkának. A Dávid-tanul- mánnyal rokonítja Bányai szövegét az a korántsem hivalkodó, mégis jelenlévő gesztus, amely a kultuszkutatás lehetséges terepeiként tünteti fel az Eminescu- Petőfi, Kis-Petőfi viszonyt. Antonio Sciacovelli kronológiai rendben, fordításonként haladva mutatja meg az aktív befogadás által megtermelt szövegváltozatot - s bár tartózkodik az esztétikai ítélettől, azért az mindenképpen kitűnik, nincs igazán jó fordítása a Petőfi-versnek.

Az általam harmadik szakasznak mondott tanulmánycsoport első szövege Juhász Andreáé. A tanulmány láthatóan eltávolodik a konkrét költeménytől, és inkább az Erdélyben jelenlévő Petőfi-kultusz vizsgálatára vállalkozik (a hely szellemének - a Petőfi által 1847-ben választott, s a konferencia számára ily módon adódott helyszínnek megfelelően). Alapetően az 1922-es Petőfi-év eseménysorozatának bemutatására kerül sor, ill. a Petőfi-kultusz erejével, jelentéseivel, hatásaival foglalkozik, a Szeptember végén című költeményt nem vonja be az elemzésbe (nem volt a Petőfi-ünnep része), és Szendrey Júliát sem tematizálja különösebben. Váradi Izabella hasonlóképpen a kultusz felől közelít. A magyar nyelvű iskolai tankönyvek Petőfije a vizsgálat tétje, amelynek lehetséges (ám ahogy látszik, nem tényleges) feszültsége az eszményi költő képének újrarajzolásában vs. egy sokarcú Petőfi-költészet megteremtésében volna. A kötet utolsó tanulmánya Bokányi Péter szellemes jegyzete Bereményi Géza Szeptember elején című dalszövegéről. Igazából ebben az írásban - és ezt a tanulmány szerzője pontosan tudja - nem a megírás a tét, hanem a rátalálás. A Bereményi-dalszöveg nem parafrázis, jegyzi meg, s igaza van Bokányinak. Olyan ráismerés, olyan megidézés, mely már ebben a megidézésében is céltalan, hiszen ez a szöveg éppen nem a Szeptember végén lírai beszélőjében akarja felismerni az ő Petőfijét.

A kötetet Mezősi Miklós versjátéka és Margócsy István három pontja zárja. Egészen pontosan fogalmazva — és itt most korántsem afféle manír a lezáratlanság citálása - inkább hagyja nyitva, és nem csupán a gondolkodás terepein.

Mert cselekvés, tényleges tett következik ismét, újabb kötetek és újabb találkozások. Újabb utak, a maguk fizikai valóságában, mert mindegyik konferencia kicsit zarándoklat is, hiszen a versszöveg keletkezési helye egyszersmind a találkozások tere is. Nagyszerű dolog lehet úgy csinálni valamit, hogy az sorszámozható is mindjárt a legelején — és jó tudni, hogy Fűzfa Balázs irodalmi-közéleti, szerkesztői-kiadói és irodalomtudósi-tanári hivatástudata garancia arra nézve, hogy a sorozat első darabját kövesse a többi, egy híján egy tucat disputa olyan versekről, melyeket mindenki szavalt, de legalább olvasott egyszer életében.

Szeptember végén — 160 (Savaria University Press, Szombathely, 2008)

127