Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6-7. szám - Beck Zoltán: Egy tucat
BECK ZOLTÁN Egy tucat 1997-ben jelent meg egy vékonyka könyv, Fűzfa Balázs, Miért szép? című kötete, a magyar irodalom kánonalakító, de mindenképpen centrumhelyzetű, kultikus versszövegeivel és azok elemzéseivel. Ebben a kötetben kibontakozni látszott egy, az irodalomtörténész egész munkásságát átható gondolkodás- mód: a szövegekről való gondolkodás és az azokról való megnyilatkozás alapvetően a befogadás élménypillanatán alapul ebben az esztétikai modellben. Tulajdonképpen nem is a versszöveg, hanem a versszöveggel való találkozás pillanata izgatta a szerzőt, s izgatja máig. Ezt érvényesíti többek között hallgatóinak írásaiból válogatott Kosztolányi elemzésekben (Hajnali részegség - Eg)’ vers közelében, 1998), s abban a nagyszabású (talán helyesebb volna azt írni, nagyívű) vállalkozásban, amely 12 versnek szentel fél évtizedet, s amelynek első eseménye a 2007 őszi kohói találkozó volt. A konferencia-előadások első, általa szerkesztett kötete Petőfi legismertebb szerelmes költeményéről a sorozat második, az Apokrifról szóló konferencia időpontjában látott napvilágot. Nincs könnyű helyzetben a recenzens akkor, ha tanulmánykötetről kell írnia, különösen akkor, ha annak több írása maga is a kötetre, illetve az azt alapozó konferenciára reflektál. Bacher Iván írása pedig olyasfajta élmény- beszámoló a nagybányai találkozóról, mellyel távolabb s egyszerre a lehető legközelebb kerülünk a Petőfi-vershez. (Hadd időzzek el ennél a szövegnél legelőbb, még úgy is, hogy a könyvnek inkább a vége felé találjuk az útibeszámolót, amely nem sorolja magát a tudós értekezések sorába, ahogyan persze nem is sorolhatná.) Tehát miért távolabb, s közelebb mégis? „Mert kicsit belefiileltem a konferencia kezdeteibe, aztán tapintatosan kereket oldottam, és nyakamba kanyarintottam a várost. ” - írja beszámolójában, ahogyan magát nevezi, krónikásként. Bármely más alkalommal a krónikás szemére vetnénk azt, hogy nincs jelen ott, ahol lejegyzendő történései. És ennek az elmaradása nem valamely, a szerzői tekintély előtt adózó recenzensi gesztus, sokkal inkább az, hogy a szöveg olyan intimitásokat fed fel a szerző családi kötődéseiről, belső motivációiról, hogy az jóval közelebb viszi az olvasót ahhoz a bizonyos őszi naphoz, mint remélhette volna. (S ez még akkor is így van, ha nem gondolom feltétlenül jól megírtnak magát a szöveget.) A tanulmánykötet három nagyobb egységre bontható: az elsőben inkább tanulmányok, a versszöveg egészére mutató interpretációk állnak, amelyek a befogadás mozzanatát nem tévesztik szem elől - jellemzően recepciótörténeti, filológiai alapozással. A második egységben a Petőfi-vers fordítás-dillemái, fordítástörténeti vázlatok találhatók, míg a harmadikban a konkrét szövegtől távolabbra kerülünk, s elindulunk a Petőfi-kultusz irányába. Margócsy István tanulmánya a kötet nyitányaként artikulálja azokat a kérdéseket, amelyek rendre előkerülnek a rákövetkező írásokban. A tanulmány alappozíciója a „hírhedten legszebb” ambivalenciája. Éppen ezért a tanulmány bőven idéz a recepciótörténetből, hogy ki tudja aztán rakni a maga kérdőjelét 124
