Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6-7. szám - Odorics Ferenc: "Valamikor a paradicsom állt itt"

Pilinszky János

ODORICS FERENC

„Valamikor a paradicsom állt itt."

AZ ARANYKOR ELJÖVETELÉNEK REITETT, ANAGRAMMATIKUS PRÓFÉCIÁJA

„A zenének és a költészetnek a festészetnek és a regénynek ezek szerint nálunk egészen különleges fontossága van. A művészet ébreszti fel azokat az erőket, amelyek az emberiséget kormányozzák A művészet sokkalta fontosabb, mint a tudomány, fontosabb, mint az államhatalom, fontosabb, mint a morál, vagy mint a vallás. A művészet az a kulcs, amellyel az eszme arra, akit eltakar, visszanyitható. A művészet az, ami az ideálokról elmondja azt, ami bennük igazán érdekes. A kapcsolatot a transzcendens erőkkel egyedül a művész tartotta fenn. Az egyetlen hívő. A hitről pedig tudjuk hogy hegyeket mozdít meg, vagyis hatalmakat idéz."1

Ezeket a sorokat az Apokrif kötetbeli megjelenését követő harmadik esztendőben írta Pilinszky kortársa, Hamvas Béla.

Pilinszky János és Hamvas Béla életművét az apokalipszis megidézése is összekapcsolja. Az apokaliptikus hang nemcsak az Apokrifben szólal meg, szinte az egész Harmadnapon köteten végigvonul, különösen a Kihűlt világ, és a Jelenések VIII. 7. című versekben van jelen. Hamvas Bélának meghatározó témája az apokalipszis, a vaskor, a kali-juga, főként az ezerkilencszáznegyvenes évektől írott műveiben, elsősorban a Scientia Sacra és a Patmosz köteteiben.

Az apokalipszis („revelatio”): a fátyol fellebbentését, a leleplezést, az ítélet alatt állást jelenti, az igazság megnyilatkozását. ítélet, de nem feltétlenül végítélet. Ugyanis az apokalipszis az ítélet kimondásával lehetővé teszi, így megelőlegezi az aranykor eljövetelét. Az Apokrifben az apokaliptikus hang az első rész negyedik szakaszában szólal meg visszafogott, kérdésekbe burkolt formában: „tudjátok?, értitek?, ismeritek?”.

„És tudjátok, miféle fájdalom tapossa itt az örökös sötétet hasadt patákon, hártyás lábakon?”

Ahogy a fátyol, a káprázat kárpitja fellebben, előbukkannak a dermedt „vályúk”, a múlandóság ráncai, a mélyvilág kínja. A köznapok világa „a fogható valóság felszínén” zajlik, ahol „elszakadva” élünk, ahogy Ottlik Géza írja az Apokrifie\ egyidőben, 1959-ben megjelent regényében, az Iskola a határonban: „A fogható valóság felszínén élünk, elszakadva. Az érzékelésen túli, időn kívü99