Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6-7. szám - Babosi László: "Bujdosva a jövő elvadult útjain" - Beszélgetés Bugya Istvánnal Ratkó Józsefről

tott volna. Rossz verset se könnyű bírálni, hát még a jót, így aztán csak baga- doztam néha, ha meg kellett indokolnom, miért mondom erre vagy arra, hogy szép. A hozott vers papírra írott testét aztán rendszerint neked adta. így hozta el az említett verset is. Mikor elolvastam, azt mondta: neked adom. Kösz - mondtam - és nem fogtam fel, mi történt. Csak később, mikor megjelent a vers és a cím alatt ott láttam a nevemet, akkor döbbentem meg. Te jó Isten! Boldog voltam és az vagyok ma is. Abban a mélylelkű versben persze nem én bujdosok, hanem ő.- Láttad őt írni?- Láttam dolgozni, töprengeni mozdulatlanul is, és a tényleges írás közben is. Nagyon szerette a tiszta papírt. Inspirálta. Ha valamit elrontott, vagy valamit másképpen gondolt, mint ahogyan már leírta, rendszerint új, tiszta lapot vett elő. És nagyon szerette a finom hegyű tollakat. Jóska nem csak írott és mondott szavaira volt kényes, hanem az írás minden kellékére: papírra, tolira, székre, asztalra, csöndre, magányra, nyugalomra.- 1999-ben Tiszadob posztumusz díszpolgári címet adományozott Ratkónak.- Nem csak a hivatalosan is naggyá lett költő előtt tisztelgett a címmel a falu, tartozott a hálával is, mert Jóska nagyon sokat tett érte meg a Gyermek- városért. Neve mellett az irodalomtörténetben, míg magyarok lesznek, ott áll Tiszadob is.- Hogyan horgászott, milyen volt Ratkó, a „természeti ember”?- Természeti embernek még csak-csak mondhatjuk, de horgásznak? Ezen sokat ékelődtünk. Készülődtünk horgászni a folyóra, hát gilisztát szedtünk. Az, szikkadt nyárban, nem olyan könnyű. Sport lett belőle, gilisztaásó verseny, és annyira belemelegedtünk, hogy öt horgásznak elég gilisztánk lett, mire föladtuk, mert hiszen eredetileg nem is gilisztázni akartunk — azért az se volt rossz. Ha gombát szedtünk, aki meglátott egyet — kettőnkön kívül senki sehol -, rohant leszedni a másik elől. Ott bukdácsolt, rohant elém a fák között, legázolt a rossz lábával, nehogy az enyém legyen eg)? is. Jókat röhögtünk egyéb, gyerekes mániáin. Ha horgásztunk, gombáztunk, Ratkó irigy volt, mint a kutya. Egyszer még egy idétlen verset is költött és évekig énekelte a vízen, hogy: „Ratkó a süllők királya/ Bugyát az irigység járja/ fogja a süllőket/ fogához fül- lőket/ holláré, hollári-jó.”

Horgászásbeli létezése olyan volt, mintha ő lett volna a víz. O a csónak, ő a hal, a szél, a part. LIa hagyták a gondok, ha elszökhetett valahonnan, beült hajnalban a tájba és a mozdulatlan tájnak elszemélytelenedett része lett estig. Innen vannak azok a mély értelmű megfigyelései, személyesen megélt természeti élményei, amiket költészetté varázsolt. „Szeretnék már sás lenni vagy fehér fű/vagy gólyahír, hogy hasznomat vegyétek” - írja a Bűnnek alítjákban. Hát erről van szó. Különleges érzéke volt a természeti jelenségekhez. Megérezte a vihart. A Tiszán horgásztunk egyszer. Váratlanul felhők gyülekeztek fölénk, egyszerre sötét lett a nappalból, és Jóska kétségbeesett, szedelőzködött, hogy meneküljünk. Babonásan félt a villámlástól, mint az ősember. Mondtam neki, ugyan, maradjunk még, de nem lehetett rávenni. Amikor a kastély alatt voltunk, már erősen dörgött. Ahogy hazaértünk, lerobbant az ég. Másnap kimentünk. Szilánkokra törtek a fák, ahol horgásztunk.

72