Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6-7. szám - Lőrincz Zoltán: A szárnyaszegett madár
a lehetetlent látszottak legyűrni ők ketten, s mi, akik ma itt állunk, csak kívülről figyelhettük megpróbáltatásaikat. Ezt a példát is köszönjük nekik, és köszönjük Tornay Endre Andrásnak. Ma minden eddiginél erősebben érezzük, hogy létének közösséget összetartó és megtartó ereje volt. Hálásak vagyunk neki, hogy köztünk élt és nekünk alkotott. Hálásak vagyunk szelíd mosolyáért, csöndes szaváért s azért a letisztultságért, amellyel élete utolsó hónapjaiban is bízott Teremtője akaratában. Hitte, hogy dolga van még a világon, s mégis megbékélve tudott lemondani minden földi hiúságról, becsvágyról, múlandó örömről. Küzdött, mint ahogy egész életében tette. Ezúttal nem földi hatalmakkal, hanem sokkal nagyobb erővek Tudjuk, hogy Bandi távozása nem a legyőzetés, hanem maga a győzelem. O nem távozhat örökre. Kőszegről soha nem távozik, hiszen keze nyoma itt van a kövekben, a házak falán, a tereken, lelke itt lebeg a tavaszi színekben pompázó városban, s hirdeti, hogy a halálon úrrá lesz az örökkévalóság. Művész úr, kedves Tornay Bandi, mi nem feledünk! Isten veled! LŐRINCZ ZOLTÁN A szárnyaszegett madár Döbbenten olvasom Tornay Endre András gyászjelentésén a Vörösmarty- idézetet „...lelkünk a szárny, mely ég felé viszem..”. Már körülbelül egy éve sejtettük, közeleg földi életének „megszámlált futása”, de nem tudtuk, nem akartuk elhinni, hogy ez ilyen közel van. Vas megyének, Kőszeg városának és a magyar kortárs szobrászatnak nagy alakja szállt sírba — mennyi megvalósítandó alkotás várt volna még rá! Tornay Endre Andrást valamikor 1990 novemberében ismerhettem meg. Nyugodt, kiegyensúlyozott, harmonikus személyisége, a művészetről, s ezen belül a szobrászatról alkotott véleménye nagyon határozott volt - mély nyomokat hagyott mindez bennem. Sokat beszélgettünk a Létről, a Világról, Istenről, a Transzcendensről, s talán elmondhatom, az idők során barátok is lettünk. írásom ezért sem lehet szigorúan szakmai, benne van a közelálló tépelődése, vívódása: mit lehet most papírra vetni? Tornay Endre András házassága révén Erdélyből települt át Nógrád megyébe, Balassagyarmatra, majd 1982-ben Kőszegre költöztek, ahol haláláig élt és alkotott. Az 1970-es években még kevés művész települt át Erdélyből Magyarországra, így a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán végzett ifjú alkotó művészi pályáját még nagyobb figyelemmel kísérte a haza művészeti közélet és szakmai kritika. Uj színt, új szemléletmódot hozott a hazai képzőművészeti körökbe, és faplasztikáival hamarosan felkeltette a szobrászat iránt érzékeny publikum figyelmét: a szakma pedig Munkácsy-díjjal jutalmazta. Egyik első méltatója Chikán Bálint szerint: „...Tornay művészetében a hazai élő hagyományokhoz képest különösnek tűnő mozzanat nem más, mint a néhány száz kilométerrel odébb elterülő földrajzi egység népművészeti formakincse, amely 52
