Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6-7. szám - Weiner Sennyey Tibor: B. F. (részletek egy monográfiából)
egy maga alkotta világfelfogásban: Mert a Világ (melyet nem ismerünk, csak a ránk való hatásait ismerjük) mindenkire más-másképpen hat. O lát - mint költő: művésziesen, mindent megrögzítve és megfogva - és tud valamit. Ha megállók és nézem, én is láthatom. S aztán persze megy tovább az egész s nincsenek többé megrögzített dolgok, csak folyamatosan váltakozók. S akkor nem szabad elfelejteni azt, amit megtudtam, mert abban rejlik az én felfogásomnak (természetemnek, hatáskörömnek) hogyanja és mikéntje. Rilke Istene: (a könyv végén) Rilke még nem jutott el oda, ahova Gide (Voyages d’Urien) eljut: »az északi sarkra«, hol annyit vár s hol nincsen semmi. Rilke is várja, hogy az a valaki szeresse, pedig semmi sem fog történni.”42 - és e rövid jegyzetben is már kitűnik Békássy esszéista hajlama, amit Angliában kamatoztat, s ami majd nagy tanulmányainak megírásához vezet. Érdekes az is, amit Jules Laforgue Poésies könyvéről ír: „Rilke és Laforgue mindkettő nagy individualista. Mindketten tudják milyen egyedül van az ember. De Rilke az átlag embereket mindig mint magánál alacsonyabb rendűeket látja, akikhez nem lehet sok köze, míg Laforgue részese minden bajuknak. Mert Laforguenak képzelő ereje van, Rilkének képzelő (képzelődő?) tehetsége. A kettő között különbség van. így Laforgue el tudja őket képzelni egész egyéni lényegükben, míg Rilke, aki mindenekfölött érzékeny, azt nézi hogyan hat rájuk a Világ. Szóval a dolgok kölcsönös hatását ismeri emez, a dolgok lényegét amaz. Azt hiszem Laforgue maga sem tudta mennyire fogékony, megérző volt, mikor a maga egyedüllétének érzését átruházta a Földbolygóra. Rilke képzelése abból áll, hogy csekély hasonlatosságokat megfogva, valódi kapcsolatokat tud teremteni egymástól különböző dolgok között. Ez a »költői« képzelet, melyről Dienes Valéria42 beszél. Laforgue úgy képzel, hogy egy dologról melyet meglát, el tud sok olyat ami, velejárhat. Ez a tudományos hipotézis-alkotás, mint Leonardóé, a tudomány művészi oldala.”44 - e két rövid idézetből is látszik Békássy érdeklődése nem csak kora német és francia irodalma iránt, hanem az esszészerű irodalomértelmezés irányában, az irodalomtudomány „művészi oldala” felé, s meghatározásai (melyekkel másutt is találkozhatunk), és a költő-költészet-valóság viszonyát mindenütt, mindenben és minden módon vizsgáló művészi lelkialkat. Az, hogy a Békássy család valamennyi gyerekét Angliában tanítássá, s kimondottan a Bedales középiskolában, az először külföldre csak 1924-ben utazó Bezerédy Emma, vagyis az anya ötlete volt. Legidősebb lánya, Antónia így emlékszik az esetre: „Ami Bedales-t illeti, én is ott nevelkedtem; úgy volt a do- log, hog)i édesanyám, aki nagyon művelt volt és sokat olvasott, véletlenül olvasott valahol egy essay-t (azt hiszem) egy francia írótól, aminek ez volt a címe: „A qnoi tient la supériorité de Anglo-saxons”4’ - és főleg az angol iskolákról szólt. így mindnyájunkat Bedales-ba küldött - mivel akkor az volt az egyetlen koedukációs iskola. Én voltam a legidősebb, ligyhogy mire Feri Cambridge-be került, én már nagyjából itthon voltam...Wl - így került Békássy Ferenc is 1905-1911-ig abba az iskolába, ahova például McDonald vagy Zillacus is járt, s az angol politikai és szellemi élet számos kiemelkedő alakjának gyermeke is. A Bedales School, amelyet John H. Bedley, kvéker pedagógus alapított 1902-ben Petersfíeld mellett, Hampshireben, Dél-Angliában, s amely jelenleg 38
