Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6-7. szám - Weiner Sennyey Tibor: B. F. (részletek egy monográfiából)
kodó, zölduszályos / Tátott szájú halakon. / Nyomasztó álmokkal teli az éjjeli lég, / Ködhálót szövöget gonosz varázs, / Pedig csak a fák mozgatják ágaikat!” - Micsoda varázsos környék ez még felnőttnek is! Művészeknek különösen, hiszen később hány és hány alkotás születik itt!1' „Az egész országban ez az egyetlen hely, ahol az ember tudja, hogy az élet akkor magasrendű, ha művészi.”18 Költőnk is tudja ezt, s mélyen megmártózik ebben a tudásban. Egy alkalommal ezt írja kicsiny füzetébe: „Várok és figyelek.” Ez lenne Zsennye, mint hely legpontosabb meghatározása: a hely, ahol várni lehet és figyelni! Majd így folytatja: „A rábaparti iszapban nézem a kúszó kagylók nyomait, s beszélek a barna cigányokkal. Ősz van, és sokféle ködök járnak. Az őszi kikerics finom virágán halkan olvadnak egymásba a színek és valóban Salamon király minden pompájában nem lehetett díszesebb, mint ezen vadvirágok minden egyike. Emberek elmúlnak, és virágok, de amíg az ősz visszatér, mindig lesz helye, ezer helye, ugyanezen színárnyalatoknak.”19 Arany Jánost olvas, talán épp az Öszikéket, és ezeken gondolkodik, midőn a kertben sétál. Aztán találkozik az öreg kertésszel, aki egész életében örült a virágoknak, vár és figyel, s úgy látja, hogy „Nemsokára meg fog halni, neve el lesz felejtve, s virágai elfonnyadnak - de nincs-e szemében egy tekintet, mely meg fog maradni? Egy jellem, mely mindig fog létezni, és abban egy az ő munkájából fakadt változás, mely mostantól fogva fog élni benne?” Persze a kertész nem halt meg oly korán, sőt! O az, aki Békássy Ferenc halála után tíz esztendővel, 1925-ben a gyümölcsfák ültetése során egy edényre bukkan. Az edényben három karkötőt talál, mint, ahogy idevonatkozó régészeti tanulmányban megjegyzik: „A találó, Kovács József zsennyei kertész nem lévén tisztában az általa lelt tárgyak anyagával és értékével, előbb félredobta azokat, majd kíváncsiságtól űzve az edény töredékeket és 31
