Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6-7. szám - Békássy Ferenc versei

Az utolsó töredék (The last fragment)

Legmélyebb éj hull ránk a hegyről, és kúszik le Erre a távoli tájra, pedig barátaim és én Is magunknak más ösvényt, más szeleket Álmodtunk, mint ez a mostani éjfél.

De minden homokszem helyt cserél egyszer,

És sűrű köd jő az új szelek helyett A beborult, süket hangaföldeken,

Hol sivataggá süppedt a táj, és az ember Lobbanó lidérc, ki nem sző már álmot sem,

Mert még beszélni is tétován mer.

A porban sok elhagyott út hever,

És kiszáradt tócsák ősöreg fák alatt.

Bárányfelhőink rég tovatűntek,

De ez az átok-föld nem ébred meg soha.

Pogány varázstól aléltan álmodik,

Észre sem veszi, hogy erőmet elnyeli,

S én értetlenül nézek el önmagam felett;

De múlt idők jósága már csak emlékezet.

Pedig a csoda minden részlete adott öröktől,

A legapróbbtól a legnagyobbig egészen.

Es a testek, mint a fű — itt és mindenütt —

A magas fű, úgy nőnek kövek közt végtelen.

Vagy ezer éve már: a szerelem mindig szerelem...

Weiner Sennyey Tibor fordítást!

27