Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6-7. szám - Békássy Ferenc versei
Szonett (Sonett) Alattvalód vagyok, akit a kegyelem Szeszélyeidhez feltétlen odaköt, Már első csókomban kért a szerelem, Hogy beteljesítsem és elérjem őt. Ne vess meg engem: én nagyra török, Rossz ügyért nem alázom meg magam, A szerelem nem gyermeki öröm, Hogy nevessen s tapsoljon oktalan. Jer hát - s ha szerelmem mint a tenger, Nem képes visszafogni önmagát, Légy lágy szellőm, s hogy lehessek, engedd, Megint erényed, s újra kezdeted, Míg könnyeid és csókjaid legyen a forrás, Amelyből egy ártatlan új világ ered. Asheham ház, 1914. április 24. Félelem nélkül ment, mivel mennie kellett, szinte vidáman, Gyakorlaton izzadt, s dalolt, lovagolva a nagyhevű nyárban, Vele voltak társai, mint ő, várva a harcra merészen, S hús napokat vonszolt a világ a háború vad szekerével. Szó nélkül hullt el, míg a csata dúlt, békére találva A vad patadobogásban, mikor szivét golyó találta. 'Falán erőtlenül feküdt, míg minden hallgatott, Lassan elfolyt a vére, csak ennyitől lett oly ifjan halott. Oly sok holt hevert körötte, tán költő kellene Vagy egy asszony-rokon, ki tudja, mi pusztult itt vele- Az anyja kellene, vagy az a lány, akivel egyszerre lépett A nyár ösvényein, akkor még örömmel, büszkeséggel, Gömöri György fordítása 1914
