Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6-7. szám - Alexa Károly: Magyar Pannónia (6. rész)

sőt humoros elbeszélések írásával is. A felvilágosodástól a forradalomig tartott élete: 1780-1847. És elmondhatjuk, hogy a múló évtizedeket felfogásának változása meglehetős pontossággal követte. Címszavakban fogalmazva: a jozefinizmustól jut el a határozott szláv nacionalizmusig, egyszerre jellemzi a feltétlen dinasztiahűség és a magyar Szent Korona alattvalójaként valamiféle hun- garus tudat is. Talán az antiliberalizmus az az ideológia (ha az egyáltalán ideológiának nevezhető), amelyhez egész életében ragaszkodik. Értekezéseit és szépirodalminak tekinthető dolgozatait németül, latinul és magyarul írta, verseit természetesen tótul.

Csaplovics „kis Európa” ötletét először németül fogalmazza meg: „Das Königreich Ungarn ist Europa im Kleinen.” És éppen ehhez a képzethez jut el majd százhúsz év múlva Szabó Zoltán is, amikor annak a magyarázatát keresi, hogy mitől is tűnnek a számára oly otthonosnak Európa legeltérőbb tájai. „Ez európai tájakban volt valami hazámból, és hazámban volt valami ez európai tájakból... Aliért van ez? Azért, mert Magyarország - csak földrajzilag persze - körülbelül úgy helyezkedik el Európa földjében, mint gyümölcsben a mag. A nép fajtája szerint legalább annyira idegen a körülötte lévő európai népektől, amennyire más a gyümölcs magja, mint a húsa. Az az érzésem, hogy minden más nép fia idegenebbül mozog Európában, mint mi, egyszerűen azért, mert az európai tájegységek nincsenek oly kimerítő változatossággal képviselve náluk, mint nálunk... Magyarország több sikerrel asszimilálta Európa latin, germán és szláv tájait a Kárpátok kebelében magyarrá, mint amilyen sikerrel a magyar társadalom asszimilálni tudta a nemzetiségeket.” A szöveg hátterében persze ott a szemléletmód skizofréniája: mindig úgy beszélünk a hazáról Trianon óta, mintha még az az ország volna, amely hézagta- lanul kitölti a Kárpát-medencét, noha tudjuk..., tudjuk, amit belénk vert a XX. századi történelem.

Természetesen a Táj- és népismertetés programja volt a divatlapszerkesztő Vahot Imrének is, lapjában rovata volt a témának, ahol az írók vagy valamiféle szociográfiai hitelességű beszámolókkal próbálkoztak, vagy - mint Erdélyi, Petőfi, s maga a szerkesztő is — úti beszámolóikba vitték bele azt, amit az egyes tájakról, helyekről, létmódokról, szociális körülményekről megörökítendőnek gondoltak. A polgárosodás és a népiség jegyében és érdekében. És említendő az előzmények között még Vahotnak egy elhíresült dolgozata 1844-ből, amelynek ismertetésére akkor kell sort kerítenünk, amikor a költői „tájsovinizmus” első erőteljes megnyilvánulásáról lesz szó, Berzsenyi és Kazinczy vitájáról a nyugat-dunántúli és a kelet-magyarországi „nyelv” (és szellem) különbözőségeiről. (Vahot a miskolci tűzvész károsultjainak megsegítésére kiadott Szivárvány című albumban közölte esszéjét: A tiszai és dunai költők hazánkban, s Kazinczy Ferenc műiskolája.)

Olyan az a négy nagy kötet, amely mintegy megkoronázza Vahot írói- ujdondászi működését, mint valami egybekötött divatlap (szabásminták és társasági hírek nélkül). Vagy mint egy kézközeli helyen elhelyezhető hasznos tanácsadó. Mint egy rovatrend nélkül szerkesztett magazin töredékes évfolya17