Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6-7. szám - Sajó László: 1234
? / méh ragad forró szilváskalácsba ebéd utáni álomba a ház a gádor vörös tégláit vizesnyolcasok hűsítik a porcukor almássüteménybe olvad méh a kalácsba álomba a ház másodpercmuslicák cikáznak itt és most az időben gőzölög a gádor függöny behúzva magára csukta spalettáit a ház a sötétben tapogatózó pillái mögül vakító fényre egyszer kitalál b rántott hús petrezselymes krumplival az uborkasaláta megszórva pirospaprikával tejfölt fiam csak a fejessalátára teszünk meddig tart még az ezüstvasárnap kilopózom hideg húslevesbe merítem tenyerem dermedt krumplit eszem uborkasaláta levét iszom miért vagyok mindig éhes szomjas ma még nem is ettem ittam világos van most korán vagy késő vasárnap van vagy ez már a hétfő m ebéd után a ház elalszik lenn a kertben szőlőkarók közt várlak az ujjaim kacsok föl-lefutnak faszom karóján siess mert így elélvezek rád gondolok hogy etted az asztalnál a földiepret szád csurom piros ragad ha csókolsz ugye szűz vagy én is azt hiszed nem láttam férfiak tekintetében az asztalnál eperlé csurgóit a véred szádon ha szopsz véres ondó te kurva szűz itt vagy hol a szellő se jár csak mi ketten a lugasban fönn férfiak horkolnak és a nők mosogatnak anyánk keres és nem talál ránk estig és soha többé mohón esünk egymásnak a szádat a számat gyerekek repetáznak szabadítom kicsi melled lássuk mi a desszert te nő te gyerek te melleid kelyhein bimbók epre lábaid közt odvas darázsfészek hagyod kinyalom a méhes mézet botomat beteszem hagyod nézlek csukott szemedben a délutáni nyár unalma egy szót se szólsz nem nyögsz hallgatsz alvó férfiakra gondolsz ne belém ne rám mondod végre s nem hasadra köldököd kagylójába gyöngyöt ahogy őrülten szeretném engedelmesen szőlő tövébe a földre élvezek már nem vagy ott mintha kiverném alszol a házban 11 örök világosság fényeskedik nekünk örömtüzeket gyújtunk kinyílt szemünkben a mindennapokat le se csukjuk hogy el ne szalasszunk egyetlen pillanatot amikor és ahogyan pont nekünk itt és most az örömtüzeket körülüljük emberek állatok az istenek elhúzódtak a tűz melegéből távoli hegyre tengeri sziklán magányos erdőben csak a földet nézik tűnődve istenek sorsán nézik a földet ahol tüzeket gyújtunk s a tűz körűi üzekedve állatok örökifjú emberek mi sem gondolunk az istenekre 10
