Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6-7. szám - András Sándor: Berzsenyi Dániel a tündér változatok műhelyében

Szerb Antal „Az ihletett költő” c. 1929-es esszéjében egy, a Horváth Jánosnál csak elejtett „preromantika” címkével értelmezte Berzsenyi költészetét. A címkén pedig ezt értette: „A klasszicizmusból kinőtt, de a klasszicizmus ellen lázadó irányt mi francia minták után prermnantikának nevezzük: hogy hozzákapcsoljuk a romantikához, amelynek őse, és viszont mégis elkülönítsük tőle” (Szerb Antal, „Az ihletett költő”, in: Gondolatok a könyvtárban. Révai, 1946, 342. o.). Szerb Antal tanulmányát azért gondolom jelentősnek, mert felhívta a figyelmet, hogy a klasszicizmus és a romantika között volt olyan költészet, amelyik egyikhez se tartozott, és Berzsenyi költészete ahhoz kapcsolható. Aki így jár el, elkerülheti a korábbi kétféle beskatulyázást.

A „preromantika” kifejezés persze maga is skatulya, ráadásul nem is jó skatulya. Szerb Antal egy francia mintákra szabott meghatározást alkalmazott németnyelvű költőkre, és ezért Berzsenyi költészetére, amelyre közismerten, Horatius mellett, németnyelvűek hatottak. A németek azonban nem használják a „preromantika” fogalmát és jó okkal: a németnyelvű költészet ugyanis a XVIII. század második felében olyan sokfajta volt, hogy nem határozható meg egyetlen szóval. Ezt a sokféleséget azzal sem lehet uralni, ha két szót használunk és átmenetről beszélünk a klasszicizmusból a romantikába, vagyis ha két meghatározás egymáshoz viszonyításával akarunk rendet teremteni. Szabadabbá és egyedibbé tesszük Berzsenyi költészetét a magunk számára, ha a lehetséges hatások sokféleségére utalunk és, ha már ítélekezni akarunk, úgy gondolunk a költőre, hogy ő sokféléből, illetve sokféle összefüggésben formálta sajátjává teljesen egyedi műveit.

Ráadásul, éppen Berzsenyi vonatkozásában is fontos figyelembe venni, hogy a németek a „klasszicizmust” megkülönböztetik attól, amit „klasszikának” („die Klassik”) mondanak, és amit számukra legjelesebben a Berzsenyi által is nagyra tartott Goethe pályafutása példáz. A német - és annak példaképe, a francia - klasszicizmus ellen náluk nem a romantika, hanem elsősorban a német nevén fogalommá vált „Sturm und Drang” lázadt fel. Goethe és Schiller abból indulva jutott a „klasszikához”, ahhoz a Weimarhoz, aminek megismétlését Berzsenyi az egyik Festetichhez szóló ódájában, és levelében is, tőle remélte Keszthelyen.

A görög verselést egyébként a németeknél - a „Sturm und Drang”, sőt Goedie születése előtt — a Messiás c. eposz költője, Klopstock vezette be pietista- vallásos, hazafias és a természetet ünneplő ódákkal. A klasszicizmus rímes alexandrinusaival és kimért szellemiségével akart szakítani, és el is söpörte azok gátjait. Berzsenyi pedig ismerhette Klopstock ódáit, egyikre utal Kazinczyhoz írott levelében. Mindez nem kétségbevonása kíván lenni annak, hogy Berzsenyire Horatius és, ahogy ezt Merényi Oszkár meggyőzően mutatta (Újabb Berzsenyitanulmányok. Budapest, 1971), Friedrich Nitsch németnyelvű Horatius-inter- pretációja mennyire hatott, (ez utóbbinak tanulmányozását Berzsenyi másoknak is ajánlotta). Csak azt kívánom jelezni, hogy a görög versformák új tömlők is voltak, nemcsak régiek, és hogy nem klasszicisták voltak: Horatiushoz Klops- tockon át vezetett az út. Sokféle összefüggésben kell hát Berzsenyi költészetét figyelembe venni, és egyaránt nem teszi meg a „preromantika” címke, ahogyan a klasszicizmusból, vagy az „óklasszikából” a romantikába átmenet gondolata sem.

3