Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Alexa Károly: Mi az, hogy "pannon"? Mi az, hogy "pannonizmus"? (5. rész)
lapon, aki egyrészt a magyar paleontológia megteremtője, másrészt 1825-től minden országgyűlésen részt vett - a legutolsóért kilenc évi várfogsággal honorálva. A könyvet elolvasva nem lehet kétségünk afelől, hogy az újdondász Yahot Imre a valódi szerkesztője a munkának, akinek számára azonban hasznos lehetett társa politikai és tudományos presztízse. A honszerelem műve ez a könyv is. Üssük föl az előszót, ilyen hangmagasságon kezdődik: „Vállalatunk célja: a természet áldásaiban, szépségeiben, a történeti műemlékekben, népéletünk eredeti sajátosságaiban egyaránt gazdag, s tudomány, művészet, ipar, kereskedés s gazdászat dolgában is szép előmenetelt mutatható Magyarország és Erdély múlt és jelen állapotját, természettani, történeti, állam-, föld-, népismei és szépirodalmi tekintetben, hű leírások és képek által, nemcsak a bel-, de a külfölddel is körülményesen, alaposan megismertetni. Célunk továbbá: Adagyarország és Erdély mindennemű közérdekű ritkaságait, nevezetességeit, rejtett természeti és műkincseit, fölkeresni, napfényre hozni, egy halomba gyűjteni, nemzetünk anyagi, szelemi haladásának fokozatait, eredményeit, mint egy nagy tükörben felmutatni, s a közjó érdekében további felődésöket elősegíteni.” Sok szavába „akadhatunk bele” ennek a bekezdésnyi szövegnek. Lássuk: „Magyarország és Erdély” - öt év ha eltelt azóta, hogy a forradalom alapköveteléseinek egyikeként a két haza közjogi egyesítését kimondta és vagy négy éve immár, hogy megszüntették Magyarország hagyományos közjogi szerkezetét és természetesen anullálták az Erdéllyel való politikai egységet, „...szépirodalmi” - Va- hot a romantika gyermeke, a romantikus Petőfi, Tompa, Arany és Jókai társa nemcsak szerkesztőként tudta, hanem mint a romantika gyermeke át is érezte, mondhatnánk „érzelmeivel tapasztalta”, hogy a magyar térség tájai azoktól váltak a hon szerethető térségeivé, akik verset-regényt írtak róla, most s a legszűkebben vett közelmúltban. Az első kötet 40-41. oldalán van egy Alföldi, pusztai képek című közlemény. Ez nem más, mint egy pár soros hírlapírói előhang után három Petőfi-vers újraközlése. Azaz: egy magyar táj, az Alföld attól az, ami, hogy a népies-romantikus líra legnagyobbja poétikailag (és persze, „népismei” elkötelezettséggel) meghatározta a helyét. Van azonban itt egy tipográfiai apróság... Petőfi így ír, mindannyian tudjuk: „Börtönéből szabadul(t) sas lelkem, / Ha a rónák végtelenjét látom.” És ez után ezt a kettős jelet látjuk: *). Jegyzet a hasáb alján: *) „Mindez a síkságot szerető magyart igen jellemzi. S z e r k.” Ezt persze akkor is tudta minden olvasó magyar, mégis oda kellett írni. Mert a kiadván)’ megjelenésének évszáma: 1853. A Bach-korszak. Az első élménye a magyarnak, hogy megszűnt az ország. Nem hódoltsági állapot ez, ahol azért a mindennapi élet ment-működött a maga rendje szerint. Hanem egy ezeréves államnak a felszámolódása, ahol az élet hagyományos keretei - a megyétől a családi körig minden - széttörtek, ahol a magánélet legbenső intimitásai is a hatalom látóterében működhettek csak. 1853: Illyés Gyula Egy mondatának allegorikus- bihliás előzményei ekkor íródnak. Es ekkor kell a hazát szeretni, beszélni róla, tájait „fölkeresni”, értékeit-szépségeit „napfényre hozni, egy halomba gyűjteni”. Akkor van Magyarország, ha éppen nem létezik. Erezte ezt Szabó Zoltán, tudta ezt Krúdy, s még annyian mások. Es sejtette Vahot Imre is. Folytatjuk 96
