Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Bakos Ferenc: Afrika, Afrika!
„Másszalám!”-mal köszöntöm a kapust, a humuszos öreget, s mivel tudom, hogy a harcos dohány kedvelője, a napot számára is megkoronázandó, kinyújtok egy szál Corvinát. (Ha a hivatalos-képű legény volna szolgálatban, fahéjas rágógumit kapna, amit ő méltóságteljes főbólintással nyugtázna. Jóba’ kell lenni a kapusokkal: az ember munkaidőn túl is kilóghat, a közeli faluba, telefonálni, vagy a dél-kóreaiak táborába, videózni.) Nekilódulok, a Camp-et ívben kerülő sztrádán. A sztráda a Fekete-tóból idehordott, a nap hevében megszilárdult olajos homok, egyébiránt egysávos. Kiskacsa sose fürdik a Fekete-tóban. A Mars-béli tájat nézve az ember mindegyre azt várja: a mozdulatlan nyersolaj-tükörből egyszer csak felbukkan valami Lochnessi-formátumú szörny, hogy évmilliós őslény-bánatát beleíivöltse a sivatag csendjébe. Nyugati irányba tartok, talán hogy a most még barátságos, ám nemsokára a fogafehérjét kimutató nap tüze, ha csak egy ezredmásodpercnyivel is, de későbben érjen utol. A gyűjtőállomásnál letérek a sztrádáról, és a Toyotát terepfokozatba kapcsolva kerülgetem a mély, keresztező nyomokat, hogy aztán már a szűz-homokon folytathassam utam. Felkaptatok eg}? dombra - ha a homokon síelni lehetne, jó kezdő-terep lenne —, melynek túloldalán, a völgy közepén éles kontúrokkal rajzolódik ki a dróthálóval elkerített, magános szolár-állomás. A kaland ott vár rám, de ezt még csak sejtem; a szabadság lendületével gurulok feléje. A drótháló-kerítésen belül eg}? engedély nélkül letelepült bokrocska, rajta, levelei közt megbújva, egy tartózkodó-vízum nélküli lepke, a vörhenyes fajtából: amint nyitom az ajtót, lomha libbenéssel változtat helyzetén. Figyel engem, nem kétséges. Kitárom az ajtót, mire ő szárnyra kap, s máris kívül vitorlázik a szellőben. Lepkeszabadítás! Ezzel a jó érzéssel indulok a műszerekhez, ámde hátráltatva vagyok a kis kétfedelű által, aki visszaevickélt az ellenszélben, s most köröttem manőverezik incselkedőn. Mintha jelezni akarna valamit. A Toyo nyitott ablakán át egyenesen az utastérbe repül, megállapodik a kormányon. Szóval, vigyem el sétakocsikázni! Belemegyek a játékba. Nyitom az ajtót, ám mire indítóznék, a vörhenyes lédi már ki is szállt a túloldalon. A motorháztetőn tart pihenőt; szárnyrebbentéseivel félreérthetetlen jelzéseket ad: telepednék mellé, némi enyelgésre! Számomra is meglepetésként a motorháztetőn találom magam, kényelmetlen félkönyéken. A csábos pillangója egyre csak köröz fölöttem. Na gyere, szeretkezzünk!, mondom neki lényegre törő férfi-hangon, s kezeslábasom zippzárját végighúzva, alsónadrágomat legyűrve, kiszabadítok és merőlegesre állítok egy lepke-landolásra épp megfelelő alkalmatosságot — mintha csak takart testrészem részleges, jogos napoztatásomat végezném a világ szemében. Na, most rajtad a sor!, rádiózom felé a leszállási engedélyt. Roger-Roger!'', jelez vissza a lebegő petting-társ, s valóban, mintha kisebbre fogná a köröket, hogy a lélegzetem is eláll, de mégsem szánja rá magát a landolásra. "Falán mert nem lát ambróziát, ami vonzaná. Hohó, babám, ott még nem tartunk - az erekció- cseppecske nagy kincs a sivatagban! 77
