Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Végh Attila: A táj fátyoltánca
V É G H ATTILA A táj fátyoltánca „Ne váljon önteltté attól, uram, bogy a világ legmagasabb hegyének lábánál vagy leghatalmasabb folyamának partján él, mert ha nem hordoz gondolathegyeket a fejében s érzelemfolyamokat a szívében, nem sok hasznát veszi azoknak... Ha a természettel szembesülő ember tájélményének mibenlétén komolyabban elmerengünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül Petrarca esetét. O 1335. április 26-án elindult, hogy' megmássza a Mont Vcntoux-t, amelyet már régóta figyelt, hiszen gyerekkora óta gyakran járta a vidéket, és a hegy állandóan szeme előtt lebegett. Ezt a magaslatot - ahogy egy levelében’ írja - „majdnem mindenhonnan látni”. Petrarca tette szinte példátlan: azért mászik föl egy hegyre, hogy' onnan szétnézve gyönyörködjön a tájban. Jacob Burckhardt így' kommentálja az esetet: „Az olaszok a legelsők az újabb korban, akik a táj alakját mint valami többé vagy kevésbé szépet vették észre és élvezték. (...) A művészet és a költészet bizonyos mértékig az emberi életet feldolgozta már mielőtt a tájék ábrázolásába fogott volna, és a tájábrázolás mindig is mellékes műfajnak maradt, noha Homérosz óta számtalan szóból és versből kiviláglik, hogy' milyen nagy hatással volt a természet az emberre.” Ahogy' Burckhardt írja, már Dante is magas hegyeket mászott meg pusztán a táj látványának élvezetéért, de a leghatározottabban Petrarca tesz tanúságot a tájnak a lélekre gyakorolt befolyásáról.’ Amit Petrarca művel, azért példátlan, mert akkoriban a „puszta bámészkodásért” való hegyonászás céltalannak, haszontalannak tetszett, egy' különc idióta időtöltésének. O mégis nekivág, hogy feljusson arra a magaslatra, amely mindenhonnan látható, hogy megtudja, mi látható onnan. Mintha csak a lét magaslatára indulna. A lét az élet minden pillanatában látható, de hányán vannak, akik a lét magasából képesek szemlélni az életet? A magasabb térbeli nézőpont az európai gondokodástörténetben általában magasabb szellemi nézőpontot is jelent. A kilátátásban való gyönyörködés, a táj esztétikai szemlélése ezért ontológiai érvényű tett: a távolabbi horizont olyan birtokba vétele, amelyhez ontikus út, céltudatos hegy'tnászás visz föl. Hogy' az esztétikai szemléletben megnyíló táj ontológiai paradeigma is lehet, azzal talán Petrarca is tisztában volt. Az Africa hatodik énekében, miután lefesti Portus Delphini ligeteinek, Siestri öblének és a többi tájnak ragyogását, így' ír: Jobbra a hegyháttól zöldelló' Corsica látszott: oly szeles egy sziget! És onnan Sardinia kóros dombjai nyílnak meg, s az arany Róinát a viharzó Thybris-torkolatánál látni a partfővenyeknél. Itt van az ifjú pún, közepében a tengeri habnak, izzó osztókéként kínozta a mérgesedő'seb 23
