Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Silvester Lavrík: a kandúr
Hazajöttem az iskolából. A Kandúr a kertben feküdt az asztal alatt. Aludt, a mozdulatlan veréb mellette. El akartam tőle venni. Most vagy soha. Jól felkészültem. Elmentem átöltözni. Bemelegítettem. Gyorsaság, rugalmasság, meg ilyesmi. Odamentem az asztalhoz. Mintha csak úgy. Kicsit megmozgattam az ujjaimat. A lábaimon is. Az igazság az én oldalamon állt. Indulás...! A veréb testét az ujjaim közé fogtam. Kemény volt. Kirázott a hideg. A Kandúr kinyitotta, majd becsukta a szemét. Ez volt minden. Vagyis nem. Apám megparancsolta, hogy ássam el a verebet. A szombat más volt. Két élesen különválasztott résszel. Az első tele volt kötelességekkel. Reggeltől pörögtünk, mint egy tökéletesen összeszokott zenekar. Az én utolsó szombati kötelességem volt agyonütni egy nyulat, lenyúzni és kibelezni. Vagy egy tyúkot. A vasárnapi levesbe. Ezt örömmel csináltam. A szombat munkával teli részének végét jósolta. És lehetőség adott a Kandúr megalázására. Egészen kicsi koromtól gonoskodtam a nyuszikról, zöldet hordtam nekik, vizet cseréltem, tisztítottam és javítgattam a ketreceket. A nyuszik aranyosak voltak, de az irántuk érzett jóindulatomban nem volt semmi személyes. Világos volt, hogy a sütőben végzik. Ezt sohasem hangsúlyoztam, soha ezt előlük nem titkoltam. Méregettem őket, csak úgy ránézésre találgattam, milyen sorrendben következnek majd. Először a hímek mentek. Korábban nőttek fel, a bagzáshoz pedig elég egy is. Keresztet vetni, a nyulat a fülénél fogva megragadni, kihúzni a levegőre, szabad kézzel villámgyorsan megfogni a hátsó lábát, könyökkel behajtani az ajtót, mert a többi kiszökne, a jobbkezet a nyúllal együtt kinyújtani magam elé, a bal kezet a magasba és suh! A fülek mögé, pontosan a nyakszirtre. Elsőre, jó munka. Nem kínozni, nem gyötörni, gyorsan és elegánsan bevégezni az elkerülhetetlent. Ezért vetettem keresztet, látják, segített. A létrán két madzagszem, hurok a hátsó lábacskák körül, megélezett kés, vízzel teli tál a belsőségekre, zománcvödör közvetlenül mellette. Könnyed vágás a combok belső oldala mentén... A Kandúr beleült a délutáni ferde fénybe, szélesen ásított, egy ideig kitárva tartotta a pofáját és kinyújtotta a nyelvét; hosszú, keskeny nyelvvégét megemelte, kéjes görcs futott végig a testén. Lassan becsukta a száját, ránézett a kezemre és mozdulatlanná vált. Csak a szemei árulkodtak arról, hogy él. Büszke voltam a gyorsaságra és az eleganciára, amellyel lesegítettem a nyúl bőrét, majd kifeszítettem a villa alakú mogyoróágra és faggyúdarabokat fejtettem le róla. A kereskedőtől öt, tíz koronával is többet kaptunk a bőrért mint a szomszédaink. A Kandúrnak ezt látnia kellett! Azután kibeleztem a nyulat és a Kandúr megkapta a beleket, a véres beleket. Léptükben fogta meg őket. Megnyalta a bajuszát keskeny, hosszú nyelvével és várt. Várta a szemeket. 34
