Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 4. szám - Kiss Gy. Csaba: Zvonimir Mrkonjić
a KISS GY. CSABA Zvonimir Mrkonjic Tudom, a nevével kell kezdeni. Nemcsak azért, mert nálunk esetleg csak a mai horvát költészetet ismerő néhány ínyencnek mond valamit, hanem azért is, mert nekünk nem könnyű kiejteni. Tehát: Mrkonjic. Segítségül annyit, hogy a szláv nyelvekben az r és az 1 hang szótagképző lehet. A magyar fülnek szokatlan a sok egymást követő mássalhangzó. A kis nyelvek szavainak ejtését, még ha szomszédokról van is szó, nem szokták számon kérni. Keresztneve pedig Zvonimir, mint a legendás középkori horvát királyé. O maga - költő. Amikor néhány éve Budapesten Bethlen Gábor-díjat kapott, Lukács István „a horvát posztmodern költészet egyik legeredetibb és legkísérletezőbb lírikusaként” aposztrofálta. Nem emlékszem már, melyik irodalmi rendezvényen ismertem meg Zágrábban. Felesége, Zeljka Corak mutatott be neki. Finoman metszett, enyhén kreol arc, szürkéskék szem, visszafogott mozdulatok. Keresetlen elegancia. Mediterrán ember - az érzelmek túláradása nélkül. Később többször voltunk együtt, nemegyszer négyesben, és akkor francia volt a közös nyelv. Négyünk közül ő beszélte a leginkább igényesen. Gazdag szókinccsel, ügyelve az árnyalatokra. Ha hiányzott egy szó a folytatáshoz, rendszerint ő tette vissza sínre a kisiklott beszélgetést. Költészet, nyelv, történelem, politika, Horvát- és Magyarország - sokfelé elkalandoztunk. Zvonimir barátunk a délvidékiekhez képest kevés beszédű ember. Megjegyzései pontosak, okfejtései logikusak, s mindez a finom irónia tengeri sójával ízesítve. Széleskörű műveltségét fölöslegesen sohasem csillogtatja. A vers lehetőségeit, határait évtizedek óta következetesen faggató költő nem húzódik a magas művészet elefántcsont tornyába, kritikával és polgári felelősséggel figyeli, ami körülötte történik. Amikor néhány éve Zágrábban megjelentek több százan tüntetni az egyik nagy tér nevének a megváltoztatásáért - egyik részük a horvát múlt nagyjairól, másik részük pedig a fasizmus áldozatairól kívánta elkeresztelni, és kibékíthetetlen- nek látszott a két tábor, ő csöndesen mérlegelte, mi lehetne a salamoni meg- oldás. Az áldozatok terének kellene nevezni, mondta, hiszen nehéz volna összeszámolni horvát usztasák és kommunisták áldozatainak a számát. Borzalmas tragédia volt mind a két totalitarizmus. Nehezen tudnám elképzelni íVlrkonjic-ot egy dalmáciai piac hangzavarában vagy a fórum vitaporondján. O inkább a patríciusok közé illik, akik nem szeretnek fölöslegesen beszélni, mert pontosan tudják mérlegelni a szavak súlyát. Ismeri-e a verseit, kérdezte egyszer egyik közös ismerősünk. Nem könnyű a válasz, mert ahhoz, hogy eligazodjék az ember költői világában, jobban kellene tudni horvátul. Gazdag és sokszínű lírájából egyelőre mindössze néhány tárnát sikerült megnyitnom saját használatra. Mintha izgalmas labirintusban járnék, horvát szavak emelkednek ka előttem e szövegekből (szabadversek, prózai miniatűrök, szonettek), csapdákat állítanak, megvilágítják egymást, új összefüggéseket hoznak létre. Ami nekem különösen fontos, figyelmeztetnek 52
