Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 4. szám - Kiss Gy. Csaba: Zvonimir Mrkonjić

a KISS GY. CSABA Zvonimir Mrkonjic Tudom, a nevével kell kezdeni. Nemcsak azért, mert nálunk esetleg csak a mai horvát költészetet ismerő néhány ínyencnek mond valamit, hanem azért is, mert nekünk nem könnyű kiejteni. Tehát: Mrkonjic. Segítségül annyit, hogy a szláv nyelvekben az r és az 1 hang szótagképző lehet. A magyar fülnek szokat­lan a sok egymást követő mássalhangzó. A kis nyelvek szavainak ejtését, még ha szomszédokról van is szó, nem szokták számon kérni. Keresztneve pedig Zvonimir, mint a legendás középkori horvát királyé. O maga - költő. Amikor néhány éve Budapesten Bethlen Gábor-díjat kapott, Lukács István „a horvát posztmodern költészet egyik legeredetibb és legkísérletezőbb lírikusaként” aposztrofálta. Nem emlékszem már, melyik irodalmi rendezvényen ismertem meg Zág­rábban. Felesége, Zeljka Corak mutatott be neki. Finoman metszett, enyhén kreol arc, szürkéskék szem, visszafogott mozdulatok. Keresetlen elegancia. Mediterrán ember - az érzelmek túláradása nélkül. Később többször voltunk együtt, nemegyszer négyesben, és akkor francia volt a közös nyelv. Négyünk közül ő beszélte a leginkább igényesen. Gazdag szókinccsel, ügyelve az árnya­latokra. Ha hiányzott egy szó a folytatáshoz, rendszerint ő tette vissza sínre a kisiklott beszélgetést. Költészet, nyelv, történelem, politika, Horvát- és Ma­gyarország - sokfelé elkalandoztunk. Zvonimir barátunk a délvidékiekhez képest kevés beszédű ember. Megjegyzései pontosak, okfejtései logikusak, s mindez a finom irónia tengeri sójával ízesítve. Széleskörű műveltségét fölösle­gesen sohasem csillogtatja. A vers lehetőségeit, határait évtizedek óta követ­kezetesen faggató költő nem húzódik a magas művészet elefántcsont tornyá­ba, kritikával és polgári felelősséggel figyeli, ami körülötte történik. Amikor néhány éve Zágrábban megjelentek több százan tüntetni az egyik nagy tér nevének a megváltoztatásáért - egyik részük a horvát múlt nagyjairól, másik részük pedig a fasizmus áldozatairól kívánta elkeresztelni, és kibékíthetetlen- nek látszott a két tábor, ő csöndesen mérlegelte, mi lehetne a salamoni meg- oldás. Az áldozatok terének kellene nevezni, mondta, hiszen nehéz volna összeszámolni horvát usztasák és kommunisták áldozatainak a számát. Borzal­mas tragédia volt mind a két totalitarizmus. Nehezen tudnám elképzelni íVlrkonjic-ot egy dalmáciai piac hangzavarában vagy a fórum vitaporondján. O inkább a patríciusok közé illik, akik nem szeretnek fölöslegesen beszélni, mert pontosan tudják mérlegelni a szavak súlyát. Ismeri-e a verseit, kérdezte egyszer egyik közös ismerősünk. Nem könnyű a válasz, mert ahhoz, hogy eligazodjék az ember költői világában, jobban kel­lene tudni horvátul. Gazdag és sokszínű lírájából egyelőre mindössze néhány tárnát sikerült megnyitnom saját használatra. Mintha izgalmas labirintusban járnék, horvát szavak emelkednek ka előttem e szövegekből (szabadversek, prózai miniatűrök, szonettek), csapdákat állítanak, megvilágítják egymást, új összefüggéseket hoznak létre. Ami nekem különösen fontos, figyelmeztetnek 52

Next

/
Thumbnails
Contents