Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 4. szám - Mile Zsigmond: Panel (1. rész)

fisz, hülye, nem cisz! mérgelődött apu, mellényúlt, nem játszott valami jól, de a sedózokat azért lepötyögte, és a beszame múcsónak is kisilabizálta az akkordjait, még a hatvanas években, mikor zenekara volt, és pacsirta rádión nyomultak, akkor csináltatott magának gitárt, egy gyönyörű dzsibzonutánza- tot, a hangvezető vágatok olyanok voltak rajta, mint amilyeneket a hegedűkön látni, balog mester gyöngyház berakásos piköpfejet is csavarozott a nyak belső végére, de apu azt már régen nem használta, akkoriban már csak hobbiból pöngetett, szerette, ha anyu olyankor odaült melléje, mert anyunak szép volt a hangja, csalhatatlan a hallása, egyszer, vasárnap reggel, egyedül maradtam otthon, apu fusizott, anyu lement a közértbe, fogtam a dzsibzont, ágyamba vontam, szagolgattam, simogattam, belebeszéltem a vágaton át a dobba, csupa rejtelem volt, mégse ijedtem meg tőle, tudtam, hogy a fiszt egyszer megtalálom rajta, addig is pizsamás hasamra fektettem, és az üres húrokon hárfáz- gatva elhalandzsáztam az end áj láv hört.

találtam a fiókban egy cakkos szélű minifotót, a parányi fiatalok közt ráismertem apura, szájában staub, kezében a dzsibzonutánzat, fecske volt rajta meg fekete napszemüveg, a haját olaszosan fésülve hordta, sovány volt, mint egy oroszagár, az a kép nem került bele a családi albumba, a bríftasnimban préselődött a játékpénzzel, a lóherével és a diákbérlettel együtt.

a tűzpiros virággal kezdtünk, aztán jöttek a sedózok: az apacs, az öreg kovboj (riders in die sky) meg a fiatal szerelmesek dala, apu kísért, én szólóztam, eljátszottunk egymás mellett, de néha azért összeállt, közel hajoltam a kezemhez, figyeltem az ujjam, még nem mertem becsukni a szemem, délutánok teltek el így, apu időnként rádúdolt a dallamra, a vadabb számoknál kamonevri- badizott, ezt azonban szégyelltem, mint futyörészését az utcán... vágta a fémhúr az ujjam, fekete árkot nyomott a begybe, de a pöngetést abba nem hagytam volna, ha a pöngető eltörött, hamar ollóztam másikat samponos flakonból.

ez nem igaz! mondta apu, legalább délben abbahagynia! és a népszabit a karjára terítette, és kanalazni kezdte a levest, remegett a fal, néztem kifelé az ablakon, van-e lenn valaki, az újság szétesett, anyu összerezzent, mi is fúltunk, apám!, suttogta, most már máshol is szóltak, kínlódtak a hiltik, este lett, a téren a labdát alig láttuk, de itt-ott még mindig fölropogott egy-egy rövid sorozat...

sós sziklák völgye, robinson, kinizsi... nem szerettem olvasni, a cím, a kép, a mennyiség érdekelt, szépen sorakoztak a polcomon a delfinkönyvek, könyvesnéni jelezte, ha újak érkeztek, apu a világirodalom remekeit járatta, emlékszem a gerincekre: kuprin: párbaj, bulgakov: a mester és margarita... apu se nagyon lapozgatta a könyveit, fusizott, fáradt volt már... mindenesetre egy vasárnap délután műbőrfedeles regiszteres füzetet nyitott, amiben, az én delfinjeimmel együtt, mindent katalogizált.

események: planetáriumot és a mozit látogattuk meg (zsoldos katona, bud spencer). (részlet az androméda őrs naplójából)

16