Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 4. szám - Mile Zsigmond: Panel (1. rész)

szállt, szállt a rongyvizes dönye, akkorát csattant a fejemen, hogy a varjak károgva felröppentek.

szerettem a napközit, ahol a zsófika úgy adta át a krétát, hogy a keze egy kicsit a kezemben maradt mindig, szerettem a hosszú kora estéket, johanna néni szélesre tárta az ablakot, menjen ki a kiscsirkeszag, jöjjön he a jólevegő, zizgett a neon, a nagy házaknak sok szeme gyúlt, régi zugióban avart égettek, beállt a troli, lerágtam az almacsutkát, könyvem a viaszosfényű padra terítettem, s ha végre szólítottak: szó-ta-gol-tam.

miután johanna néni, aki szerette mondogatni, hogy tévedni emberi dolog, miután a pajzsmirigybeteg johanna néni nyugdíjba vitte teásüvegét, a rozsszőke, vödörbokájú, göndör hónaljszőrzetű anita nénit kaptuk, kísérleti osztályt szervezett, bemutató órákat tartott, fentről is lenéztek tanfelügyelni, nagyon meg voltak elégedve a sötétkék kosztümösök, nekem azonban azokon az órákon nem volt helyem, anita néni kiültetett az üres, hypószagú folyosóra, mert ásítoztam és a mérőpálcikákból kunyhót építettem.

tiktakot janipapa kombiwartburgjában láttam először, a kesztyűtartóban találtam, janipapa berlinben volt kiküldött, a másik oldalról hozta, ropogtattam a fehér szemeket, ki-be csukogattam a dobozka zárját, tetszett, hogy olyan patentosan beletalál a pöcök a vájatba, harmatos mentaleveleket ábrázolt a címke, azt írták rá: made in germany, de sokkal élesebb betűkkel, janipapa a kiürült tiktakos dobozokban horgot, kiscsavart tartott, én meg szagolgattam a dobozokat, sose vesztették el illatukat.

meglátod, anyám, mondta apám, egyszer itt éden kert lesz!... folyt a munka, a parkosítás, boronáltak, vetették a Rivet, ujjnyi vastag facsemetéket ültettek, kötöttek karóhoz, kijelölték a menetútvonalakat, lerakták a járólapokat, beüzemelték a locsolófejeket, amik tavasztól-őszig körbe-körbe... (imádtuk a dolgot, sikoltva rohantunk át a slaugzivatar alatt, csodáltuk a szivárványt) de a Rí, az csak kiégett, és a csemeték fele is gutaütést kapott, úgy festett a vidék azzal a néhány pipaccsal, minta vasúti töltések környéke, a vasbeton ontotta magából a hőt, hullámzott a levegő, szállt a por, az utcán senki, az ablakok befüggö- nyözve, a verebek bambán csipogtak, vártuk nagyon a vakációt, addig is a kertesházak közé, régi zugióba menekültünk, ott voltak fák.

ha édenkert nem is, parkőr már volt, majakovszkij-frizurás vénember, bicegett, szögesvégű bottal járt, júliusban is vastag szövetöltönyben, piros szalaggal a karján, egyszer megfogott, mert ráléptem a fűre, kilökdösött az útra, arcomba hajolt, hogy hívnak? hol laksz? hova jársz1 belső zsebéből jegyzettömböt kotort, eszembe se jutott, hogy elfussak, azonnal megmondtam neki mindent, és bőgni kezdtem.

dobd le a kulcsot, anyu! mondtam a kaputelefonba, lecsusszantam a korláton, nyílt az ablak, repült a kulcs, megütötte az ujjam, a bokrok közé zuhant,

10