Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 3. szám - Szemadám György: "Ilyenek voltunk..."

látásra a mozgásszínháznak, a látványtervezésnek - szervezésnek és a képző- művészetnek a sajátos elegye.” Körülbelül a hatvanas évek közepétől kezdett Magyarországon is elterjedni ez a műfaj, melynek első művelői közt feltétlenül meg kell említenem Szentjóby Tamás, Erdély Miklós és Balaskó Jenő nevét. Szokatlan akcióik a „gulyáskommunizmus” lekozmált kulturális életében meglehetősen széles körű érdeklődést keltettek, ráadásul nem csak a fiatal művészek és egyéb értelmiségiek közt, de - mint utóbb mindig kiderült - a besúgók, illetve a kulturális rendőrség köreiben is.

Mert akkoriban nem volt veszélytelen szokatlan módon élni, szokatlan dolgokat mondani és tenni, sőt szokatlan külsővel kimenni az utcára sem volt az. Kortársaim - velem együtt - bőséges példatárát sorolhatnák fel azon rendőrségi akcióknak, amikor egy farmernadrág viselése miatt gumibotozták meg az embert. A hosszú haj meg a szakáll pedig egyenest önveszélyes volt, mert a rendőrök jobb esetben csak levágatták, rosszabb esetben - a magyar rendőrhumor nagyobb dicsőségére - életlen ollóval vagy borotvával, s persze a borotvahab mellőzésével - maguk vágták le az általuk feleslegesnek ítélt szőrzetet.

Természetes volt hát, hogy minden fiatal, aki csak egy kicsit is adott magára, igyekezett hosszú hajat, vagy szakállat hordani, egyszóval: „veszélyesen élni”. De akár azt is mondhatnám, hogy a hatvanas-hetvenes években veszélyes volt egyáltalán fiatalnak lenni, mert a kommunista hatalom képviselőinek emlékezetében még túl élénken élt 1956 emléke, amelynek harcosai túlnyomórészt fiatalok voltak.

A hatóságok hisztérikus reakciójára az 1970-ben, Szentendrén megrendezett, úgynevezett „Nalaja” happening megtorlása lehet a legkirívóbb példa, amelyről Tardos Károly így számol be:

„A hatvanas évek művészeti mozgásainak hevétől ihletett 18 év körüli művészek, ef Zámbó István és feLugossy László 1968-ban őszi szabadtéri tárlat megrendezését határozták el Szentendrén a Templomdombon. Az ekkortól évente ismétlődő és létszámban terebélyesedő tárlatok spontán szerveződtek. Az ilyen típusú kiállítások kezdeményezése - mint a meghívók számára utólag kiderült - eleve eretnekség volt, mivel akkoriban minden kiállításra engedélyt kellett kérni. A bomba azonban csak 1970-ben robbant, amikor ugyanezen művészek nyáron egy dadaista - szürrealista happeninget rendeztek Szentendre utcáin. Dadaista - szürrealista szövegeket olvastak fel, majd rossz rádiócsöveket, sezlonlábakat és homokozó formákat ajándékozgattak a turistáknak. A baj egy félreértésből adódott, tudniillik az egyik helyi rendőr körüli sűrűbb tömeget egy önkéntes rendőr ellenségesnek vélt. A rendőrségi riadó után nem csak néhány „nagyhajút” vittek el, hanem a megtalált „szervezőket” is, akik így „szervezett összeesküvés” gyanújával börtönbe jutottak, s hat hónapig tartott, amíg megállapodtak, hogy csupán „akarategységben elkövetett garázdaságban” vétkesek.

Fentiek tanulságait leszűrve, happeningjeimet kevésbé forgalmas helyeken - többnyire a budai hegyekben - rendeztem, egy alkalom kivételével. Ez akkor történt, amikor 1973 egyik hajnalán egy gondosan becsomagolt, kitömött jávorszarvast „vesztettünk el” a Szondi utca és a Rippl-Rónai utca sarkán, s a „csomag” sorsát rejtett helyről fotózva dokumentáltuk.

84