Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 1. szám - Kovács István: A Közép-Európa fogalom kialakulásának történelmi előzménye a XIX. században

Távol álljon tőlem, hogy Cholnoky Viktorra, vagy bárki másra hivatkozva (mert említhetnék még olyasféle neveket, mint Berzsenyi és Eötvös Károly, Illyés és Németh László, Bibó és Mészöly Miklós, Weöres és Nagy László stb.) várjak felmentést azoktól, akik „dolgozatom” szabálytalanságait nehezményezik, annak narrációs kuszaságaival nem tudnak mit kezdeni, személyesalanyi modorát nem állhatják. Mert a lényeg, amihez most - esetleges - olvasóim türelmes figyelmét várom, az az, hogy nem egy kutatás eredményeiről óhajtok beszámolni, hanem elmesélni egy történetet, amelynek témája egy szó, konkrétan egy jelző. Ennek a történetnek a cselekménye egy szó története a magyar közbeszéd és szépirodalom két évszázadában. Ez a szó: a „pannon”.

Számomra egy múlt évi alkalom tette lehetővé - elég határozott követelésként -, hogy a magam pannon-élményét végiggondoljam, s a legfontosabb idevágó szaktudományos, publicisztikai, köznyelvi és irodalmi emlékeket felkeressem. S mindeközben bemutassam, hogy hány meg hány irányba kell fordulni, kitérni, s itt-ott némi útszakaszokat bejárni ahhoz, hogy viszonylagos megnyugvással tehessük ki az utolsó pontot. Ami persze lehet kérdőjel is, sőt, vagy a befejezhetedenségre utaló három pont. Mert a történet természetesen nyitott marad, nincs, mert nem lehet vége. írás közben azt az ideális - megértő

— hallgatót képzelem magam elé, aki a tavalyi év szeptember 20-án a szombat- helyi Berzsenyi Könyvtárban volt (lehetett) szíves végigüli és értő arccal meghallgatni előadásomat arról a „szóról”, hogy „pannon”, és aki utólag lekötelező szívélyességgel jelezte (volna), hogy várja a folytatást. Nem létező hallgatónál elképzelhető-e ideálisabb olvasó? Neki beszélek most, őt kérem, hogy kísérjen el azon a felfedező úton, amely egy jól ismert és mégis meghatározhatatlan térben indul most el és véget nem érve fog befejeződni - egy szó terében, ott ahol tájak vannak és versek, eszmék és látomások, ráfogások és hiedelmek, alakok és színek, sorsok és - maga a múló idő, ahol olykor megtorpan a lépő láb, hiszen a legszebb pillanatokban - a legigazibb magyar mondatoknál- megállni látszik az idő.

2. PUBLICISZTIKA

Mi juthat a közember eszébe, ha ezt a szót hallja: „pannon”?

Általában semmi, hiszen ezt a jelzőt aligha hallani önmagában, mert hát ki és miért is élne vele, ki és miért használná akár egy rámutató gesztusban - „ez pannon”, „ő pannon”? A „pannon” — ez a régi és talányos népnév, mondja a történelemtanár - ma, az utóbbi évtizedben, elképesztő erővel húz magához tárgyakat és ügyeket, cégeket és intézményeket, és olykor-olykor (még) mintegy emlékező gesztusként spirituálisaid) üzeneteket is. A „pannon lélek” vagy a „pannon táj” ma már ritkábban említődik, de annál gyakrabban... mi is? Szinte minden. Korunk embere, ha kíváncsi, az internethez fordul. A kereső programokhoz, amelyek azt hitetik el vele, hogy egy-két hillentyűkattanás után övé a világ. „Pannon”, Google, 2008. január 12.-2 520 000 „előfordulás”. Van itt (az első százban) „filharmonikus társaság” és „hulladékgyűjtő cég” és „faipari vállalat” és „szőlő birtokos kft.” és „boxer kennel” és „látványtechnikai bolt” és „kesztyűs” és „vándorbörze” és „vitorlakészítő” és „biztosítási alkusz”

12