Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 1. szám - Kovács István: A Közép-Európa fogalom kialakulásának történelmi előzménye a XIX. században

oly gyönge, politikai tapintattal s némi engedménnyel könnyen megnyerhető szlovákok nemzeti mozgalmában is veszélyt éreztek. Vezetőiknek nyelvi jellegű követeléseit is - mármint hogy a tisztán szlovákok lakta megyékben szlovák legyen a megye közigazgatási nyelve, s a szlovák népiskolában szlovákul oktassanak - „egyedül a panslavisticai irány kifolyásának” ítélték. Egyévi véres háború kellett ahhoz, hogy az 1849. július 28-án hozott képviselői határozatok mindezeket a nyelvi követeléseket természetesnek tartsák és kielégítsék. Tudjuk, a megkésett döntésnek már csak erkölcsi-politikai jelentősége volt, egyfajta iránymutatás a jövőbe - Európában akkor egyetlenként.

1848/49 tanulságait a kor meghatározó politikai gondolkodói másként vonták le. A szlovák nemzeti mozgalom vezetője, L’udovit Stúr például annyira meghasonlott, hogy Das Slawentum und die Welt der Zukunft németül kiadott munkájában egyenesen azt ajánlotta a szlovákoknak 1849 után: térjenek át a pravoszláv hitre, felejtsék el nyelvüket és váljanak orosszá.

Legmélyrehatóbban, legradikálisabban Kossuth bírálta felül 1848-as, 1849- es politikai gondolkodását. És már 1850-ben a törökországi Kütahiában. Ekkortól kezdve formálódik benne rendszerré az a meggyőződés, hogy - Gergely Andrást idézve - „Magyarország fennmaradása részint a saját nemzetiségeivel való megegyezésen, részint a környező kis országokkal (elsősorban a honitokkal, szerbekkel, románokkal) kötött védelmi szövetségen, egy jövendő konföderáción múlik. Az új kisállami szövetkezésben Magyarország egyenjogú tag, vagyis nem »középhatalom«, hanem a »kis« államok egyike lesz. A konföderáció védelmi-stabilizáló jellege pedig épedig éppúgy érvényesülhet Oroszországgal, mint Németországgal szemben.”

Kossuth eltér Mazzini 1832-es elképzelésétől: a kisállamok nem Magyar- országhoz csatlakoznak, hanem egyenrangú felekként szövetkeznek. Ennek gyakorlati módját Kossuth a Duna-konföderációs tervezetében dolgozza ki. Az 1862-ben olaszul kiadott Dunai Szövetség-tervezetében bevezetőül leszögezi: „Azon országok mindenkép sajátlagos viszonyai, melyek a Kárpátok és a Duna, a Fekete- és az Adriai-tenger között fekiisznek nagyon megnehezítvén egy egységes állam kialakulását, kívánatos, hogy az e tájakon elterülő régi történeti államok egymással szövetségre lépjenek, melyet Dunai Szövetségnek lehetne lenevezni.” Kossuth tehát a Dunai monarchia helyett Dunai Szövetségben gondolkodik.

A nagy magyar emigráns e tervezete azonban nem talált pozitív visszhangra Magyarországon. A közvéleményt befolyásoló magyar politikusok a Dunai Szövetségben Magyarország feldarabolásának veszélyét látták. A kiegyezés eredményei rövid távon mintha őket igazolták volna. Kossuth Lajos 1867. május 22-én kelt, s a Kiegyezés tragikus következményeire figyelmeztető Kasszandra levele nem talált meghallgatásra.

Az 1863-ban kirobbant lengyel szabadságharc vezetői a korábbiakból mintha okulni látszottak volna. Három nemzet, a lengyel, a litván és az ukrán Oroszország elleni küzdelmének igyekeztek beállítani a felkelést. A szimbólumok között a lengyel sas, a litván lovag mellett megjelenik az ukrán szent is. Az ukrán nemzeti mozgalom képviselői azonban már a lengyelek nélkül

9