Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 1. szám - Kovács István: A Közép-Európa fogalom kialakulásának történelmi előzménye a XIX. században

Kérdés, hogy maguk az ukránok hogyan döntenek erről a közeljövőben.

Ebben a térségben a XIX. században létezett egyfajta közösség-, „kölcsönösség-tudat”, de csak a szláv népek körében. Kialakulása eszmei, tudati és politikai hajtóereje, történelmi missziója és reakciós összetevőinek gyászos tényei, lélekmelegítő parazsa és idegmérgei a kérdéskört rendkívül bonyolulttá teszik. Mindehhez hozzáértendő, hogy a szláv kölcsönösség- vagy közösségtudat koronként változott; más volt például a XIX. század első felében, a népek tavaszának idején és más a század második felében.

Az Orosz Birodalomnak a Törökország ellen vívott sikeres háborúi, az ezek nyomán kötött egyezmények, amelyekben a Porta pravoszláv alattvalóiról sem feledkeztek meg az orosz béketárgyalók, joggal táplálhatta a kis szláv népek reményeit. A bolgárokat és szerbeket mind inkább erősítette az a tudat, hogy a hatalmas Oroszország pártfogolja őket. Ez pedig nem véletlen, hiszen vérségi és hitbéli kötelékek fűzik hozzá. A cár nemcsak egy hatalmas birodalomnak, hanem a hatalmas pravoszláv egyháznak is a feje. Ennek a magyarországi pravoszlávok - tehát a románok, szerbek, ukránok (korabeli meghatározás szerint ruszinok vagy kárpát-oroszok) nagyobb része - is tudatában volt. A cári udvar, az orosz diplomácia mindezt politikailag is igyekezett kiaknázni: a legkülönfélébb eszközökkel táplálta (és teremtette) annak legendáját, hogy az orosz uralkodó egyetlen szláv népről sem feledkezik meg. A „minden oroszok cárja” címbe a „minden szlávok cárja” is beletartozott. A „minden szlávokban” pedig a Habsburg Birodalom szláv népei - a csehek, szlovákok, horvátok, szlovének, szerbek, a legkülönfélébb szláv etnikai csoportok is benne foglaltattak.

Azzal, hogy milyen jövő vár azokra a szláv népekre, amelyekre az orosz fennhatóságot kiterjesztik, kevesen vetettek számot a térség szláv gondolkodói közül. Pedig a mai fogalmak szerinti ukránság sorsa intő például szolgálhatott. A lengyel-litván állam felosztásainak üteme szerint az Orosz Birodalomba került ukránokat az orosz hivatali szervek, élükön a cárral oroszoknak kiáltották ki, s oroszokként bántak velük. Már II. Katalin cárnő felszámolta a zapo- rozsei kozákok különállóságát. Fokozatosan felszámolták az ukrán pravoszláv egyházat, a görögkatolikus egyházat pedig beolvasztották a pravoszlávba. Az ukrán népnév nem létezhetett, csak a malorusz, vagyis az ifjúorosz.

Az 1831 után emigrációba kényszerült lengyel politikai elit felismerte az orosz befolyás veszélyét az Adriatikum és Baltikum térségében élő szláv népekre nézve, és ellenstratégiát dolgozott ki. A leghatásosabb munkát e vonatkozásban a Hotel Lambert köre, vagyis az európai udvarokban nagy tekintélynek örvendő és gazdag Adam Jerzy Czartoryski herceg köré csoportosult párt fejtette ki. Czartoryski, aki a század elején rövid ideig I. Sándor cár külügyminisztereként is ténykedett, 1831-ben a felkelt Lengyel Királyság nemzeti kormányának elnöke volt. O, élvezve a francia kormány támogatását is, kitűnően szervezett ügynökhálózatot épített ki a Török Birodalomban élő szlávság felvilágosítására, megnyerésére, az orosz befolyás ellensúlyozására. De a lengyel emigránsoknak nemcsak az arisztokrata szárnya tartotta küldetésének a térség kis szláv népeinek felszabadítását, összefogását, hanem az arisztokratákkal egyébként késhegyig menő harcot folytató demokraták is. Mind a két tábor az 1772-cs határok között akarta Lengyelországot helyreállítani. Az így létre6