Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Gyurácz Ferenc: Szabadrablás
kurzus zsarnoki kegyetlenségének, diktatórikus kizárólagosságra törekvésének egyik legvisszataszítóbb bizonyítéka. A NEVELÉS MEGSZŰNÉSE A gyermeki jogokra való hivatkozással megszűnőben van a nevelés a liberális társadalmakban. De e hivatkozás is gálád szemforgatás, amelyet a felnőtt társadalom önzése sugall. A liberális pedagógiai elméletek nem győzik hangoztatni, hogy a gyermeket nem lehet „kis felnőttnek” tekinteni, és ezzel, kicsiben, elvárni tőle a felnőtt kötelességtudatát és -teljesítését. Ez kétségtelenül meggyőzően hangzik, csak az nem világos, hogy ha a kötelességek még nem vonatkoznak rá, akkor a felnőttes jogszemlélet vajon miért illene hozzá inkább? A felnőttnek jogos igénye, hogy ne akarják őt megnevelgetni se Szabad Nép-félórákkal, se információs szabadságának korlátok közé szorításával, se pedig, hogy jellemző mai példát hozzunk, a metafizikai síkra feltuszkolt I lolo- caust állandó, bűntudatkeltést célzó szajkózásával. A gyermekeknek azonban nem tartalmi, hanem, hogy úgy mondjuk, érzelmi és esztétikai igényei vannak a velük foglalkozó felnőttek iránt: vagyis szeretetre és sok-sok játékra vágynak, ám nem arra, hogy mindezt magukra hagyva, saját ismeretlen és félelmetes szabadságuk nyomasztó súlya alatt, maguknak kelljen minduntalan megteremteniük. A kreativitásra nevelés az alternatívnak mondott nevelési programok (pl. a Waldorf-iskolák) jelszava, de még a legtehetségesebb gyerek esetében is csak úgy tud ténylegesen megvalósulni, ha néhány jelzőkarót azért lecöveke- ltink tájékozódásul és kapaszkodóként is. És díjazzuk, ha sikerült azokat ügyesen figyelembe vennie. Ne neki kelljen mindent eldöntenie, mert az bizony nem a „gyermeki jogok” tisztelete, hanem éppen ellenkezőleg: a gyermek „kis felnőttként” való szemléletének új, a mai felnőtthöz igazított formája. A mai felnőtt - a liberális-pornografikus kurzus áramvonalasított felnőttje - pedig sok tekintetben elmarad a korábbi korok felnőttjétől, méghozzá éppen a felnőttség tekintetében marad el: infantilis módon úgy képzeli, hogy' szabadságában áll újraértelmezni, és kénye-kedve szerint használni a teremtett világot. Demokratikus - ahogy ezt ma általában értik: liberális - „játékszabályok”? I la valamire, erre biztosan nem vágyik egy gyermek Sem, és nincs is rá szüksége. AZ ELLENÁLLÁS MEGTÖRÉSE: AZ ÖNKIELÉGÍTÉS FELMAGASZTALÁSA A gyermeki világ pornografizálása a nyomokban vagy szigetszerűen még sokfelé létező - bár a korszellem diktatúrája miatt egyre kisebb meggyőződéssel érvényesített - szülői felelősség miatt nem lehet teljes. A liberális-pornografikus luciferi szellem tehát tovább próbálkozik. Jól látja: akkor tud megsemmisítő csapást mérni a saját sorsát irányítani akaró, vagyis önfegyelemre hajlandó személyiségre, ha a lcgszorongatottabb helyzetében támadja meg: a kamaszkor kezdetén. A valóban megértő, empatikus tájékoztató magatartás helyett ezért aztán itt is a kíméletlenség kap teret. A beat-korszak óta, immár jó négy évtizede az ideológusi szerepkört (egyes esetekben biztosan jóhiszeműen) vál21
