Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 2. szám - Czakó Gábor: Beavatások

Bárhol született is a ma magyarnak nevezett nép a Csendes-óceán és az Alpok közötti hatalmas térségben, nem történhetett más, minthogy mozgásában olykor elveszített bizonyos csoportokat, melyek északra sodródtak. Ennek minden részletére nyilván sosem derül fény, de a kínai Sima Tan és fia Sima Qian a Si-ki - Történeti Feljegyzések c. művükben, amely Kr. e. 97-ig tárgyalja az eseményeket - említik, hogy csapataik messze északra, északnyugatra űztek hunnak nevezett seregmaradványokat. Ilyesmi később is megtörtént. Juliánus barát XIII. századi tudósításából ismerjük Magna Hungária (Jugria?) létezését, és nagyjábóli helyét. Tudjuk, hogy utóbb a tatárok megsemmisítették országukat. Népük egy része bizonnyal az Ob környékére szökött, és bevette magát a lapos mocsarak közé. Nyilván találkozhattak korábban arra vetődött rokonokkal, de az említett természeti viszonyok folytán már nem értették egymást. Szövetségről, új városok, vagy ország alapításáról szó sem lehetett. A túlélők többet-kevesebbet, de az eredet felől nézve egyre fogyatkozó^!) őriztek eredeti műveltségükből. Természetesen kiegészítették az új hatásokra adott válaszaikkal, pl. lovaikat szarvasra cserélték. A sámánok ezért szarvast rajzolnak varázsdobjukra, viszont továbbra is hátaslóként használják. A manysi nép az előbbieken túlmenően két frátriára oszlik, melyek neve mós és por. A mosok a lókultusz hívei, a porok medvetisztelők. Föltehetően az előbbiek később jöttek a sztyeppe vidékről, ahol nem él medve, ám a ló az ember legfőbb társa. Származásukra, vagy' legalább élénkebb emlékezetükre utal az obi-ugorok kétféle tegeze is: az erdei vadász népekre jellemző hátra akasztható, illetve a lovas sztyeppi népeknél ismert övre szerelhető. Ez a gyalogos vadászat során kife2