Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11-12. szám - B. Müller Márta kisnovellái
- Na látod! Te magad mondtad. Te is aggódsz, csak úgy teszel, mintha mit sem számítana neked az a negyedóra.- Pedig számít, nem igaz, hogy nem tudod...- Dehogynem... Te Pepi, tényleg, mi lenne velünk, ha valami érné ezt a lányt? Ha őt elveszítenénk, a világon senkink se maradna.- Ne is beszéljünk erről, Loncikám. Még hallani is rossz.-Jól van, Loncikám, abbahagyhatjuk, háromnegyed tizenkettő.- Na, hála Istennek! Mindennap pontban háromnegyed tizenkettőkor elfordítom, a kulcsot a zárban két hadiözvegy, gyermektelen, kissé süket, kissé vak, ám szellemileg még egészen friss apai nagynéném belvárosi, földszinti lakásának ajtajában, miután kivárom ott az ajtóban azt a néhány percet, amennyivel korábban érkezem, hogy hajszálpontosan háromnegyed tizenkettőkor léphessem át az ebéddel a lakás küszöbét, nehogy felboruljon a rend, és akár egyetlen perccel is előbb hangozzék el Pepi néném utolsó mondata, hogy „Jól van, Loncikám, abbahagyhatjuk, háromnegyed tizenkettő”, és Lonci néném megkönnyebbült sóhajjal azt felelhesse rá, hogy „Na, hála Istennek!'" A néma szemtanú Nagyszombat volt. A felvégen a házuk előtt a járdát söprögető asszonyok csak annyit láttak, hogy a néma Pista lélekszakadva rohan hazafelé. Belül, a szántóföldeken keresztülvágva kacsázott a kertek alatt, s aki nem ismerte, okkal hihette volna, bolondos jókedvében teszi. Az asszonyok épphogy vetettek arra egy pillantást, aztán söpörtek tovább, csupán az utolsó előtti ötödik házban lakó özvegyasszony, Horváth Mari néni kiabált át a túloldalra az út szélét gereblyéző Kerekes Rózáinak, hogy nézd már, a néma Pista talán fejni volt a Szárfai-féle istállóknál az anyja helyett? Rózái akkorát kacagott, hogy a túlsó soron hat-hét házzal beljebb is hallották. És a néma Pista szaladt, egyenetlenül, ahogy vitte a lába, zihálva-hörögve, fejét előretartva, mintha annyival is közelebb lenne a célhoz, amennyivel a nyakát előbbre tudja nyújtani. A szemében nem látszott semmi, még talán a szokásos ijedtség sem, pedig többnyire az a rebbenékeny, folyton menekülésre kész pillantás ült benne, ami a testi hibájuk vagy a puszta létük miatt kiszolgáltatott lényekre jellemző. Figyelmesebb szemlélőnek, ha közelebbről látja, esetleg feltűnhetett volna, hogy ingujjban van, pedig hűvös volt ezen a korai húsvét előtti reggelen. Hét óra lehet, éppen hogy csak kezdett melegíteni a nap, de a levegőben inkább még a napkeltét kísérő csípős hideg érződött. Egyik asszony se gondolkodott el, hogy a néma Pista mit kereshetett odaát nagyszombat reggelén. Esetleg Mári néni, a keresztanyja, befelé a hetedik házban, aki Rózái kacagását hallva megtámaszkodott a söprűjén, kiegyenesítette hátát az akácfa-kerítésen, és hunyorgó szemmel nézte, ahogy a keresztfia 97
