Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11-12. szám - Száraz Miklós György: Vörös nadrág
És ez? Ha felébred, elmegy magától. Az asszony felállt, levett a polcról egy zizegős zacskót. Fehér pólót húzott ki belőle. A fiamnak vettem, mondta. Vedd föl. Ügy nézel ki, hogy bevisz a rendőr. A csaj a villamosmegállóban várta. Nem beszélgettek. Átnéztek egymáson, aztán beültek egy régi, jó hírű kávéházba. Nincs pénzem, mondta. Meghívlak, mondta a csaj. Én fizetek. El tudod viselni, ha a nő fizet? El, mondta. Nehéz lett volna elmagyaráznia, hogyan is működik ez. Volt, amikor el tudta viselni. Máskor meg nem. Most mindegy volt. Félhomályban, földig lógó súlyos, vörös bársony függönyök előtt ültek egymással szemben. A csaj erős volt, aztán mégis berúgott. Máskor talán lett volna esélye: aznap semmiképp. Nem akart tisztességtelen lenni: figyelmeztette is. Ne itass, mondta, harmadnaposan már nem szoktam berúgni. A csaj nem hallgatott rá, rendelt, rendelt és rendelt. A regényeiről beszélt. Ötöt-hatot is írt már, novellákat is. Járt már több kiadóban. Aztán faggatózni kezdett. Elmondta, hogy azért kereste meg a kiadóban, mert olvasta az írásait. Szeremé tudni, hogy hogyan ír. Mikor? Nem tudott segíteni most sem: nem volt kialakult munkamódszere. Vagyis volt, de nem tartotta be. Még ezt sem volt kedve megmondani, úgy érezte, fölösleges beszélnie. Nézte a párokat a többi asztalnál. Az idősebb asszonyt a sárga kalapban, az udvarias bácsival. Nyugdíjas orvosnő, gondolta magában. A férfi muzsikus. Zongorista és zeneszerző. Az ötvenes években a rádió is játszotta egy számát. Tetszett neki, ahogy a két ember láthatóan élvezi egymás társaságát. A csaj röviddel keverte a sört, és valóban sokáig bírta. Hirtelen váltott, de még a vallomásnál is jól tartotta magát. Rögtön beléd szerettem, mondta. Ahogy az ajtóban álltái. Sütkéreztél a napon. Tetszett a piros nadrág. Nem akárki mer felhúzni ilyet: Az inged csupa vér. Szép voltál, tudod? Nem válaszolt. Idegesítette a kérdés. Tudom, hogy tudod, mondta a lány. Ne beszéljünk irodalomról. Gyere fel hozzám. Nem akart nemet mondani. Nem reagált az ajánlatra. Nem tetszem neked? Erre sem válaszolt. Mit mondjon? Hogy valójában mindegy? Szerelmes volt. Várta otthon egy fekete lány. A kedvese. Biztosan megint sírt. Az egyéves gyerekkel. Szeretett volna otthon lenni, elnyújtózni a nagy ágyban, az örökké gyűrött ágynemű között. De félt is egy kicsit. Szívesen ivott, hogy elodázza az elkerülhetetlent. Szoktak fizetni neked a nők? Bólintott. Nem érdekel, mondta. Semmilyen következtetést ne vonj le ebből. Te ilyen egyenes vagy? Te mindig megmondod, ugye? 72
