Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11-12. szám - Alexa Károly: Környezettanulmány (gyanánt) az Apokrifról
ALEXA KÁROLY Környezettanulmány (gyanánt) az Apokrifról ELŐADÁS-REKONSTRUKCIÓ: ÖTLETEK, TÉTELEK, KÖNYVÉSZET, ÉLMÉNYEK, CÍMSZAVAK, AJÁNLATOK I./l. Summa- A P-vers mint ezredfordulós élmény: a (kevés) új lírai beszédmód egyikének tudatosan vállalt (radikális) eló'zménye. Innen: kultusz.- Kivételes hely és szerep a magyar lírában és irodalmi mentalitásban. Oka: nincs magyar misztikus hagyomány és csak nyomokban az alapkérdések egzisztencialista sarkítottsága. Előbbihez: Margit legenda, manierista nyomok — utóbbihoz Arany és Madách kezdeményei (Arany és P. rokonsága: a „tékozló fiú” motívum; P. tervezett egy „modern”, Baudelaire-i Arany válogatást. „A magyar irodalomban Arany annyira centrális jelenség szerintem, mint mondjuk Bach a világzenében.”) - Kierkagaard kora; századforduló - lásd pl. az esszéíró Lukács Kierkagaard-imitációját; harmincas évek: Déry, Füst, József Attila. És az „otthontalan polgár” epikai önképei. Hamvas?- A P-vers elutasítja az élménylírát; a racionálisan strukturált és tagolt poétikát; a tárgyiasság lexikáját; a személyes élettapasztalat poetizálhatóságát; a líra összes műfaji tradícióját. Az elemi lírai formák „újraszületése” a személyes praxis során - versről versre. A nyelvbe zárt nemzeti hagyomány mint szigorú kritikával nézett idegen és semleges és esetleges háttér.- Marad az axiomatikus zártság és a paradoxonok nyitottsága. Paradoxon? Mindig az evangéliumi paradoxonok megközelítése a cél.- Az „én” a P-versben mindig azonosíthatatlan, még ha lenne is életrajzias „konnotálhatósága”. Kollektív emlékezet sejtetése - az utalásokban. Az individualitás és a személyesség nem lehet azonos: az individuum mindig személytelen. A személyesség csak a - defíniálhatatlan - „másik” által volna meghatározható. Azaz: csak az „én” egzisztens és még „valami”, azaz a „Valaki”. Örök dialógus: de a válasz elmaradása a kérdezést is a magány magánakciójaként jeleníti meg. Ami alig artikulálható. A szerepek: gyermek, rab, gyilkos, apáca, kő...- A szó a világ (tárgy és létezés) peremrégióiból, azokhoz tapadva - mind grammatikai, mind lexikai redukáltság.- A lírai mámor beszédmódjai - a létezés élő és holt „tárgyainak” egyenrangúsága.- Az 1970-es évek eleje után változás. (A P-recepció kezdete!) Szálfák, drámai forma („liturgikus szinten”) és „naiv” epika. (Mese és tudósítás) A néma gyerek figyel egy néma fát. „Olyan ez a fa, mint egy óriás dajka, első tanító. Minden levele egyforma: csecsemőkorunkban ő oktat minket a világ, a létezés 54
