Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11-12. szám - Szerdahelyi Zoltán: Beszélgetés Hajnóczy Péterről Melis László zeneszerzővel, két ülésben

a szinten általában leragadnak.) Én úg)' érzem, hogy a film is egy kicsit megmaradt egy naturális síkon, az elrugaszkodás, az elemelkedés lehetőségének fölmutatása vagy éizékeltetése, vagy legalább a sejtetése nélkül. Ezzel a filmalkotás nem pusztán Hajnóczynak mond ellent, hanem saját (filmjművészeti lehetőségeit is némiképp elszegényíti.- Az a büdös nagy igazság, hogy ebben teljesen igazad van, ahogy így mondod - tényleg erről ír Hajnóczy. Volt is róla szó, hogy leforgatnak egy ilyen részt - az eredeti forgatókönyvben benne is van ez.

Hogy mégse lett belőle semmi, annak két oka van. Enszerintem egyik az egy anyagi ok, hogy egy ideig lehetett forgatni, utána meg nem, hogy itt nagy külsőkről meg ilyesmikről szó sem lehetett. Ha jól emlékszem, 84 millióból készült a film, ehhez adott az MMK 60 milliót, ami borzalmasan kevés, szinte semmi.

A másik meg, szerintem, ami azóta történt. Annyit változott a világ, hogy nincsen meg az a fajta mágikus hit, ami megvolt a Hajnóczyban. És az a nagyon finom humor. Például „A hangya és a tücsök”-ben amikor szegény, hegedül- gető tücsök megkapja, hogy:

„ - Arra kérném - mondta a hangya -, hogy Párizsban keresse fel La Fontaine urat, és mondja meg neki, hogy nyalja ki a seggem.”

Szóval, van egy ilyen olvasatom, egy ilyen érzésem, hogy ma - a velünk történetek után, s a ránk váró jövőt látva — nagyon mást jelentene, Hajnóczy szándékához képest is!, hogyha egy reményt hordozó látomás képét lámánk.

Merthogy ez elveszett. Elhazudtuk a jövőt.- Elhazudtuk?- Elhazudtuk a jövőt. És ebben én ugyanolyan hibásnak érzem magam, egyszerijén csak azért, mert élek. Ilyen egyszerű. Hát, tehetetlen vagyok, szóval teljesen tehetetlen.

Ha csak magamról beszélek: mindig valahogy ki lett szúrva a szemem valamivel. Négyévente egy CD-vel, vagy egy kis filmmel, egy kis színházzal, egy kis koncertecskével, egy kis díjacskával, és így tovább. És ezzel úgy el is voltam, mégha nem is tetszett soha.

Pedig valahogy egészében semmi nem stimmel, senki sincs szerintem a helyén.

Tisztelet természetesen a kivételnek. Én se gondolom, hogy máshol lenne a helyem, szóval én nagyon jól érzem az egész lehetetlenségét.

Ügy gondolom, hogy ez egy nagyon nagy probléma, hogy se itt, se ott, se amott, se a művészeti életben nincsenek tiszta viszonyok, és hogy hazugságokban élünk.

46