Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11-12. szám - Szerdahelyi Zoltán: Beszélgetés Hajnóczy Péterről Melis László zeneszerzővel, két ülésben

Derzsi Jani jött szóba. Aztán valami miatt - állítólag nem tetszett Tarrnak, ahogy Derzsi az alkoholistát játssza - énrám esett a választása. Ismert, a filmzene komponálójaként úgyis benne voltam az egészben.

Igaz, korábban már szerepeltem egy-két filmben, de nem főszerepló'ként, és próbáltam szabadkozni, hogy ez nem az én műfajom.

Mondtam, hogy én nagyon jól tudok cigizni, ide-oda járkálni, feküdni, ülni, időnként tombolni, és fröccsöket Inni - szóval, ebben otthonosan mozgok. Más nem volt a listámon.

De, hogy ez kell, és nem tudom micsoda - és rádumáltak. Végül bevállaltam.

Csináltak persze próbafelvételt, és hát állítólag jó voltam.

Aztán következett egy tán’ tíznapos forgatási szakasz. Én sose találkoztam senkivel, mindig magányos voltam. Egy-két hallucinációba vontak bele másokat is, de ezek végül ki is maradtak a filmből. (Ezek elég durva hallucinációk voltak, borzalmas dolgokkal, azt úgy megcenzúrázták.)

Aztán vége lett a forgatásnak, akkor lement a vágás is — és végül ez lett belőle.- Utólag mi a véleményed, hogyan sikerült? Nem bántad meg, hogy - egy másik művészeti ág elismert művelteként - felvállalva itteni amatőr mivoltodat, bele- szálltál ebbe a filmbe?- Igaz, hogy nem tartozik a szorosan vett oeuvre-mbe, de én egy percig nem tagadtam és nem is tagadom meg a filmet! Szeretem, meg nagyon fontosnak tartom, hogy elkészült, mert egy kifejezetten korszerű film.

De már egyáltalán, hogy valaki hozzányúl egy olyan anyaghoz, ami szerintem tök való filmre... Érdekes módon ez senkinek se jutott eszébe, hogy egyáltalán a Hajnóczy szóba kerüljön.

Különben rengeteg nagyon jó visszajelzést kaptunk - főleg külföldön, ahol nem tudja mindenki, hogy ki kicsoda a hazai művészeti életben, és ki mit csinál. Rosszat is természetesen, hogy úgy játszunk benne, mint amikor a DiCaprio játssza Rimbaud-t, szóval ezt nem vártam volna, hogy kapok ilyen kritikát is - egyébként meg nem is annyira szégyellni való összevetés ...

Amit utólag kritizálni lehet, az tán csak annyi, hogy nehéz volt a korábban elkészült rész üdeségét és jó értelemben vett dokumentarista voltát átvinni az egész filmre - illetve, hogy nem is sikerült.- Nekem egyetlen problémám van vele, és ez kicsit rímel a korábban elmondottakra. Mármint, hogy Hajnóczyban nem. az a lényeg, hogy ivott, meg hogy voltak hal- lucinációi, hanem hogy mit tudott ebből ő kihozni. Mert ő ezen „A halál kilovagolt Perzsiából” kötetében is fölül tudott emelkedni, miként azt a befejezésnél lévő látomás is tanúsítja:

„A fní ott feküdt a strand gyepén, szemben a tűző nappal, Krisztina kezét fogva. Hunyt szeme előtt sárga karikák táncoltak, majd a karikákból egy sárga, halott, egykor perzsák lakta város bontakozott ki. A városon túl - tudta — édesvizű patakfolyik, és zöld, ismeretlen nevű fák levelei remegnek a nyugati szélben. ”

Na most, én ezt nem látom a filmben, holott az írónak egy erénye föltétlenül, hogy ezen a primér naturális síkon, mindig túl tudott mutatni. (Csak közbevetőleg jegyzem. meg, hogy érdekes módon a bírálói, akik az esztétikumot kérik tőle számon, ezen

45