Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11-12. szám - Szerdahelyi Zoltán: Beszélgetés Hajnóczy Péterről Melis László zeneszerzővel, két ülésben

kedvenc slágere volt Georges Moustaki dala, az „Avec ma solitude”. Persze, itt az előadó személye is belejátszott a választásba: Moustaki ugyanis (görög bevándoroltként) hozzá hasonlóan vagabund életet élt Franciaországban. Ide- oda mászkált egy szál gitárral, s ha megérkezett egy városba, ahol történetesen stúdiót is talált, akkor felvette a dalait.

Akkoriban mi szintén sokat rohangáltunk meg csavarogtunk együtt, ami köztudottan kellemes életmód: vele még fantasztikusan jó is volt. Belőle ugyanis a határozott, nagy kaliberű személyisége ellenére nem hiányzott a közvetlenség sem. Ahhoz, akit megszeretett, elképesztő melegséggel ragaszkodott. A másik oldalról viszont hihetetlen kemény tudott lenni, ha valakit egy picit is utált. Ebből a szempontból is a végletek embere volt: soha nem méricskélte, mit szabad és mit nem.

S amilyen szabadon ő ötvenhatról beszélt, amikor ez még nem volt olyan nagy divat! Előfordult, hogy a 49-es buszon üvöltve szidta Kádárékat (és még más, egészen szélsőséges megnyilatkozásra is ragadtatta magát). Emiatt aztán az, hogy mik az ő irodalmi céljai, meg hogy mit akar csinálni, vagy miből áll a művészete, szinte nem is került szóba. Most én beszélhetnék, persze, irodalomról, meg hasonlókról, de nem hiszem, hogy ez különösebben fontos lenne. Ugyanis az, hogy ő mit csinál, meg hogyan él, annyira evidens volt, hogy ehhez képest a „műgond” problémái valahogy másodlagosnak tűntek.-Mégis, tud-e valamilyen, ekkortájt születő művéről, mutatott-e Önnek valamilyen kéziratot, amikor otthonában, a Zsámbéki utcában felkereste.- Többször jártam nála. Akkoriban írta ezeket a szövegmagyarázatait, az ő sajátos Magyar Értelmező Szótárát. Mindig kiválasztott egy betűt vagy egy szót és ahhoz rendelte hozzá a maga értelmezését. A folyamat úgy működött, hogy eszébe ötlött egy szó és utána azonnal beindult az asszociációs lánc. Mindent az a sajátos fekete humor jellemzett ezekben a kis darabokban, amely különben is az ő sajátja volt, közel az abszurd művészethez. A rövid szövegmagyarázatai s az azokra építkező kifordított világ itt is az ő kétségbeesése és - ami talán fontosabb -, az ő őrült keménysége nyomát viselte magán. Máig érzem ennek az alkotási módnak a sajátos misztikáját, annak ellenére, hogy magam sem tudom, mennyire vegyem komolyan e fura dolgait.

Velük kapcsolatban is, miként többi műveiben, számomra az volt a megragadó, hogy könnyen adták magukat. Mert nagyon természetes írások, mentesek mindenféle hátsó bonyolultságtól, mesterkéltségtől. Amit, úgy tűnhet, könnyű is megcsinálni, csak hát erő kell hozzá. Meg, azt hiszem, nagyon nagy tisztaság.- Ez a természetes erő és tisztaság lehet tán az oka az ő bizonyos fokú elfeledett- ségének is? Ami irritálhatott esetleg másokat? Mit gondol erről?- Hajnóczyról kialakult egy kép. Tehát, hogy ő egy veszedelmes alak, aki baromi sokat iszik és rendetlenkedik, és nem tudom, mit csinál... Ennek megfelelően az írásait is úgy állították be, mint irodalomnak elégtelent: ami nem megfelelő, nem üti meg azt a színvonalat, hogy irodalomnak nevezhessük. Persze mindig voltak lelkes hívők (többek között én is): akik ezt mélységesen tagadták.

Ettől azonban még ő a mai napig fekete bárány maradt - úgy, hogy az ere38