Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Bokányi Péter: Regény, történelem, reginalitás
A magyar irodalomban a történelmi regény adekvát megfogalmazója az identitásnak a XIX. századtól, sőt feladatul kapja a nemzettől szerencsésebb népek eposzainak feladatát: a gyökerek felkutatását, a kapaszkodók fellelését. Gyulai Pál írja egyhelyütt: „Minket mindig élénken foglalkoztatott eg}/ gondolat, még akkor is, midőn a jövőért megvetettük a múltat. Szerettük volna tudni: hol van a mi őshazánk, hol a nép, mely rokon velünk, az egyedül rokontalannal. Tudósainkat folyvást érdekelte e kérdés. Egyik történeti, másik nyelvészeti úton akarta kideríteni. Utazók vállalkoztak, egyik keletre, másik északra. (...) Aztán voltunk-e valaha annyira áthatva a korszellem, az uj idők tanaitól, hogy azokat régi eszméink, erkölcseink, hagyományaink közé ne igyekeztünk volna beilleszteni? Ősi dicsőségünk nem volt-e mindig vigasztalónk, lelkesítőnk, büszkeségünk? iMikor halt ki a kegyelet belőlünk őseink iránt, s nincsenek-e előítéleteink, melyek néha drága semmiségeken alapulnak? S most nem lep-e meg sokszor bennünket méla borongás emlékek miatt, melyek örökre elveszendők, s nem tűnnek-e föl lelkűnkön a lehetetlenség álmai, mivel egykor ez álmok léteztek? O, errűl sokat lehetne beszélni, min talán mosolyoghat a rideg szív józansága s a boncoló ész kérlelhetetlensége, de az epikus érezni fogja, hogy nem süket füleknek énekel, nem megszakadt húrokon játszik, s talán szíveket könnyít meg.”' Tehát a történelmi regény vigasztal és lelkesít, kiszolgálja a közönség azon igényét, hogy/ az általa múltját, identitását kereshesse, egykorvolt álmait és dicsőségeit újraélhesse. Éppen ezért, ha adott régió sajátos, regionális identitását keressük, célszerű a régió történelméből táplálkozó történelmi regényekhez fordulni: a regénytípus XIX. századi hagyományait folytató művek valóban fenntartják a regény fentebbi értelmű eposzi funkcióit, s mint ilyenek, segíthetnek egy/ régió önszemléletének vizsgálatában. Mint láttuk, számos példát találhatunk a térség múltjában arra, hogy miként módosulnak a makrotörténelmi kutatások tényei e térségben - ennek okaira történész tudna valódi választ adni. Regényolvasóként csak sejthetünk válaszokat: történelmi regényeink tanúsága szerint a városi létezésben, a térség eredendő többnemzetiségű voltában rejlenek az okok, s nyilván meghatározó a határmentiség, a magyar területekkel határos területekkel való mindennapos, közvetlen kapcsolat. A térségről szóló, történeti tárgyú szépirodalmi művek közös tapasztalata pedig: a nemzeti identitás képes alárendelődni a szőkébb közösséghez, az urbshoz fűződő identitásnak, a nyugat-dunántúli városlakó elsősorban városi polgár, s ez fokozottabban meghatározza viszonyulásait környezetéhez, történelméhez, mint az, hogy mely nációból származik. A továbbiakban - fentieket igazolandó - olyan történelmi regények közül válogatunk, amelyek a régió történelméhez kötődnek témájukban, s szerzőjük is a régióból származik. Somogyváry Gyula Fülesen született (ma Nikitsch, Burgenland), de sorsa összeköttetett a térség fővárosának, Sopronnak sorsával: választott szülővárosaként szerette Sopront. Soproni regénye, A város és a sárkány 1276-ban játszódik, akkor, amikor a soproni polgárok 15 gyermekét a cseh Ottokár katonái túszként magukkal hurcolták azért, hogy a soproniak a várost ne adhassák át a közeledő IV. (Kun) Lászlónak. A soproniak döntöttek: gyermekeik életével 92
