Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 8. szám - Nagy Gábor: Hatalom, medialitás és emlékezet
NAGY GABOR Hatalom, medialitás és emlékezet NAGY GÁSPÁR NAGY IMRE-VERSÉNEK TÖRTÉNETI- POLITIKAI KÖRNYEZETE, POÉTIKAI ELŐZMÉNYEI ÉS (DE)KANONIZÁCIÓS UTÓÉLETE A szakirodalomban „rendszerváltó versek”-nek is nevezett1 költemények leghíresebbike, az Öröknyár, elmúltam 9 éves számtalan irodalomelméleti probléma újragondolására adhat módot. Az egyik - és a többi kérdéshez is elvezető - szempont a inedialitás, azaz a vers közzétételének módja és későbbi közvetítettségének, hozzáférhetőségének körülményei. Miért így publikálta a költő az 1983-ban írt versét? Miért nem szamizdatban közölte? Miért pont októberben? Miért a szocialista fellegvárnak számító Tatabánya folyóiratában? S mindenekelőtt: miért nem hagyott esélyt a „félreértelmezésre”, pontosabban a cinkos, szemet hunyó meg nem hallásra, szándékos félreolvasásra? A költő és az Uj Forrás szerkesztői elleni szankciók, a hatalom agresszív reagálása sem tartotta vissza Nagy Gáspárt a politikus gondolkodástól, a nemzet múltjáért érzett felelősség vállalásától. A Fiú naplójából című verse a Tiszatájban még hevesebb támadást váltott ki a már meggyengült hatalom részéről. Az 1989-90-es rendszerváltozáshoz vezető kulturális folyamatok legfőbb állomásaivá váltak ezek a versek. Napjainkra mégis mind a Nagy Gáspár-i poétika, a költői szerepének lényegét adó etikus magatartás, mind pedig maguk a versek az irodalomértés peremére látszanak szorulni. Hogyan váltotta fel a cenzurális elhallgattatást a már-már kultikussá válás epizódja, majd hamarosan a dekanonizáció, az irodalmi és társadalmi felejtés? E folyamat elemzésére adhat módot az Öröknyár... történelmi és poétikai kontextusának, illetve utóéletének végigkövetése. 1. MEDIALITÁS ÉS HATALOM Ha a vers szövegét a cím nélkül vesszük szemügyre, a -NI és NI- szótagok nagybetűs írásmódján kívül nincs egyéb közvetlen terhelő bizonyíték, amit felhasználhatna a pártállami hatalom; az a hatalom, amelyik ekkoriban egyre inkább igyekszik minden nem nyilvánvalóan, nem nyíltan ellenséges irodalmi mű (és más művészi megnyilatkozás) fölött szemet hűnyni, hogy ne forgácsolja saját, már amúgy is porló hitelét nyílt konfrontációkban. A kádári vezetés „épp azzal szorította bénító alkura szellemi ellenzékét, hogy a konszolidáció programjával korrekciókat hajtott végre a hivatalos értékrenden”2. (Meghallatlanul persze szó nem marad, elkönyvelnek ők mindent a megfelelő rubrikában; az ellenségkép nem változott, csak a módszerek finomultak.) Az említett szótagok monogrammá emelése nélkül ugyanis könnyedén lehetne olyan időkbe tolni a vers vonatkozásrendszerét, amely jobban megfelel a szo33
