Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Illés Péter: Régi szőlőhegyek, hegybéli közösségek a Vasi-Hegyháton
az egész község egyszerre végzi, a midőn annak idejét a hegybíró a kislnróval»megparancsoltatja« (újabban doboltalak). A szüret alkalmával kovácsnak, kanásznak, csordásnak szabad a »koledálás« (régebben a tanító »mesternek« is), a midőn a hegyben végig mennek és minden pinceiben 1-2 liter mustot és némi válogatott szőlőt kapnak")1 A Göcsej és az Őrség peremvidékeitől a Kemenesaljáig húzódó dombvidéken ekkor még majd minden falunak megvolt a maga kisebb-nagyobb gondozott szőlőhegye a határ dombos-lejtős részében (4. ábra). A hegyhát- szentpéterieknek például csak azért nem volt saját hegyük, mert a szomszédos Petőmihályfa területén húzódott meg az egyik legtekintélyesebb a környéken. A Rába nyugati felén fekvő völgységi falvakból, de még Zalából is sokáig átjártak erre a vidékre szőlészkedni, borászkodni a XX. század első felében is.93 Az 1894:12. te. értelmében törvény szerint hegyközségek alakulhattak ott, ahol egy határban legalább száz kataszteri hold vagy ennél nagyobb összefüggő szőlőterület volt, és e terület birtokosainak száma húsznál nem volt kevesebb. A közös döntéshez a birtokosok legalább egyharmadának beleegyezése kellett. Ugyanez volt érvényes akkor is, ha az egész szőlőterület nem több mint egynegyede nem állt szőlőművelés alatt, míg a száz kataszteri holdnál kisebb összefüggő szőlőterület birtokosai csak az összes tulajdonos beleegyezése mellett alakíthattak külön hegyközséget. Az egészen különálló kisebb területek birtokosai a határban levő hegyközség kötelékébe kérhették felvételüket. Ezeket a hegyközségeket már elsősorban az okszerű szőlészkedés és szüret bevezetése, illetve a filoxéra által elpusztított szőlők felújítása, a szőlőbetegségek elleni közös védekezés és az országos egységes hegyrendészeti és hegyőrzési szabályok miatt hozták létre. A XX. század első felében a gyümölcsösökkel vegyesen elterülő, önellátásra berendezkedett hegyháti szőlőhegyek nem haladtak az okszerű szőlészkedés és a piaci érvényesülést előtérbe helyező borászat irányába. A második világháborúig még a hegyközségek feloszlatását is megszavazták sok helyen a modern bürokratizmustól ódzkodó szőlősgazdák. Ott, ahol az önszerveződő közösségek felbomlottak, a ligetszerű, rendezett szőlőhegyek lassú leépülésnek indultak, végül az ódon présházak is elvesztették eredeti funkciójukat, mivel az őrizetlen vagy rosszul őrzött hegyeken megmaradt szőlősgazdák jobbnak látták otthon tárolni a szüretelt szőlőt és bort.94 Az 1940-ben megalakuló Vas és Sopronvármegyei Hegyközségi Tanács próbálta meg az 1938:31. te. értelmében újjászervezni a nem működő vasi hegyközségeket és segíteni a szőlősgazdákat, például védekező anyagok beszerzésével, műtrágyaakciókkal, hordóabroncsokkal, permetezőgépekkel és fatisztító eszközökkel, gyümölcsfa- és szőlőoltványokkal.1'’ Mivel a törvény szerint a 100 kát. hold területnél kisebb szőlőhegyeken már nem volt kötelező a hegyközségek megalakítása, a gazdák, félve a tanácsi járuléktól, inkább elutasították az újjáalakulást. A zavaros történelmi időkre jellemző, hogy a szőlősgazdák még az olyan szőlőhegyeken is vonakodtak a hegyközség modern formák szerint szervezett intézményétől, ahol pedig kötelesek lettek volna erre, miközben - még ha nem is voltak vele tisztában mindenhol - a tanácsi járulékot minden szőlővel és gyümölccsel beültetett terület után be kellett (volna) fizetni.9< 30
