Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Illés Péter: Régi szőlőhegyek, hegybéli közösségek a Vasi-Hegyháton
ILLÉS PÉTER Régi szőlőhegyek, hegybéli közösségek a Vasi-Hegyháton A HEGYHÁTI PARASZTI SZŐLŐHEGYEK KIALAKULÁSA A szőlővel beültetett és gondozott területeket, a szőlőművelésre alkalmas határrészeket a magyar nyelvterületen elsősorban „heg)'”-nek, „högy”-nek nevezte a köznyelv.1 A szőlők mindig is kiemelt jelentőségű tájformáló, tájalkotó elemeket voltak, természetes helyüket a XIII. századi írásos források azonban a latin „mons”, „monticulum”, „promontorium■ „clivus”, illetve a magyar „hegy”, „mái”, „halom” szóval jelölték.2 A falvak környezetében a déli fekvésű, hosszú napsíitésű hegyoldal, a mái felelt meg legjobban a szőlőművelés igényeinek.1 A XIV. századra a történeti források a korabeli Magyarországon mindenfelé említenek szőlőt, sőt, számos olyan helyen is, ahol később felhagytak termesztésével.4 Országszerte a helyi és környékbeli (extraneus, azaz vidéki) lakosságot a földesurak kedvezményekkel ösztönözték, hogy a hegyoldalak bozótosaiban, tölgyes erdőiben irtással szőlőt telepítsenek,' vagy miként már akkor is mondták, építsenek (vineas plantare, plantatio vinearum, vinee de novo plantate)/’ A fáradságos munkával szőlőt építők ezért a földesúrtól rövidebb-hosszabb adófizetési, adómentességi kedvezményeket kaptak, de kikötötték azt is, hogy a szőlő körül esetleg felmerülő jogvitákban a döntést a földesúr jogaiból kifolyólag magának vagy gazdatisztjének továbbra is fenntartja.' Az egyház részére még István király törvénye biztosította a termő bor tized részét, az 1351. évi törvény értelmében pedig egységesen valamennyi földesúrnak kötelező volt a termény és bor kilencedik tizedét beszednie.s A földesurak mellett nyilvánvalóan a jobbágyok szempontjai is lényegesek voltak a szőlőhegyek kialakulásában és azok kézi munkaerővel történő művelésében, gondozásában, folyamatos fenntartásában. A faluhatárok igazítása kapcsán a parasztok szőlőikhez való ragaszkodására már a XVI. századi jogtudós Werbőczy nádor is felhívta a figyelmet. Meglátása szerint a földeket, erdőket, réteket és a szőlőhegyeket a falu jobbágyai hosszú idő óta valóságos uralmuk {reale dominium) alatt tartották, és használatukban bírták.1' A feudalizmus érlelődő rendjében az egyéb jobbágybirtoktól eltérően a földesúrnak lerótt hegyvám, kilenced, esetleg tized vagy egyezség alapján történő pénzmennyiség, illetve a szőlőhegyi munkálatok rendes elvégzése fejében a szőlőhegyi parcella birtokosa szőlőskertjét szabadon használhatta, termését megtarthatta, parcelláját eladhatta, vehette, zálog és csereszerződést köthetett rá, illetve örökösei között szétoszthatta. A szőlőhegyeket mindamellett nem csak jobbágyok gondozták, szőlője lehetett nemesnek és polgárnak is. A viszonylag szabadabb birtoklási formának köszönhetően akár a házatlan zsellérek is élvezhették a hegyeken a szőlőművelés és a tőle elválaszthatatlan borászkodás előnyeit. Az Árpád-kori okleveles források tanúsága szerint a középkori Vasvármegye központját, Vasvárt ölelő dombság szőlőkultúrája a XIII. századtól napjainkig 14
