Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Söptei Imre: "Vasmegyei borvidékek"
korábbi kezelők tulajdonába. Alsómesteriben, nemesi község lévén, nem kellett megváltani a bordézsmát és a hegyvámot. ÖSSZEGZÉS Sajnos az egyenetlen adatfelvétel miatt igazi összehasonlítást nem lehet tenni a megye bortermő helyei között, éppen ezért csak néhány, a bizottság által hozott következtetést ismertetünk a szőlészet Vas vármegyei állapotáról az 1860-as évek végén, amelyhez saját kiegészítéseinket is hozzáfűzzük. Entzék kiemelték, hogy az országhatár mentén, a talán nem a legjobb termőhelyi feltételekkel bíró települések szőlőtermesztése mégis jobban jövedelmezett, mint akár a kiváló talaj- és klimatikus viszonyokkal rendelkező Ság hegy, illetve más az ország belsejében levő borvidék. Az ottani borok eladhatósága ugyanis a szőlőtermesztéssel alig foglalkozó Stájerország közelsége miatt sokkal jobb volt. Ez megmutatkozik az árakban is. Amíg a kivitt borok ára elérhette a tíz forintot is, addig a Magyarországon értékesítetteké annak alig felét tette ki. Ennek okát elsősorban tehát nem a minőségbeli, hanem a keresletbeli különbségekben kell keresni. Mutatja ezt a Ság hegy esete, amelynek jobb körülmények között termett értékesebb újborainak ára meg sem közelítette a hűvösebb klímájú helyeken termettek exportárait. Ugyanakkor azok jobb minőségét mutatja, hogy némelyikükből lehetett óborként is tartani, amelyek ára már az ország belső piacain is elérhette a tíz forintot. A többiekkel ellentétben Ságnál szó sem esett idegen helyeken való eladásról. Nem kizárt, hogy ennek oka a birtokok kicsiny területe, valamint a nem egységesített fajtakezelés is, a közlekedési viszonyok hátrányai mellett. Az egyes kiváló gazdák kiemelésekor a jelentők nem vonták le azt a következtetést, hogy azok többnyire olyan anyagi helyzetben voltak, hogy komolyabb összegeket tudtak befektetni ültetvényeikbe, amelynek következtében lehetőségük volt a minőségi fajták szüretelésére, akár a bécsi piacra való szállításra és a nagyobb bevételre is. A tőkehiány tehát akadálya volt az exportnak is, a kis telkek egyesítésére ugyanakkor erős érzelmi okok miatt sem kerülhetett sor. A szőlőtermesztés a feudális viszonyok között hagyományosan a szabadságot jelentette a tulajdonosoknak, ez az érzés néhány évvel a jobbágyfelszabadítás után még benne volt a gazdák többségében. Az export hiánya ugyanakkor konzerválta is a korszerűtlen termelési viszonyokat. A saját célra termelő vagy esetlegesen kis, csak helybeni eladásokra, kimérésekre berendezkedett birtokosok nem voltak érdekeltek abban, hogy akármilyen keveset is befektessenek, új fajtákat szerezzenek be, vagy akár csak új művelési és borkezelési módszerek után nézzenek. Ennek egyik bizonyítéka volt, hogy amíg a Ság hegyen továbbra is fennmaradt a rengeteg fajta keveredése, addig a határmenti gazdákat a külpiac igénye rászorította arra, hogy a nagyobb mennyiségben telepített fajták számát jelentősen szűkítsék, erősen közelítettek a fajtamonokultúra felé, elsősorban természetesen a legbiztosabb termést és legjobb minőségű bort adó, ezért legkeresettebb furmintot termesztették. A bizottsági jelentés történeti forrásértékét emeli, hogy nem sokkal a filoxéra, az Amerikából becipelt, az európai szőlők jelentős részét elpusztító 12
