Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Söptei Imre: "Vasmegyei borvidékek"
maguknak az új eljárások kipróbálását és akár az azokkal való kísérletezést is. Az egyik a város díszpolgára és történetírója, jelentős birtokok tulajdonosa, Chernél Kálmán volt, akinek példaszerű gazdálkodását több kiállításon elnyert kitüntetései is mutatták. A másik Czeke József bőrkereskedő és a helybeli, sikeresen működő takarékpénztár elnöke, akinek egy utoljára 1835-ben újított telepítvényének 1862-től történő teljes megifjítását állították mintaképpen a város és az ország gazdái elé. Ráadásul nála találta a bizottság a fent említett, helyben újnak számító fehér- és vörösborfajtákat. A megye egyetlen szabad királyi városának bortermelését már a XVIII. század elején kitüntették azzal, hogy alaposan felmérték, ennek következtében abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy majd 150 éves összehasonlítást tudunk tenni a helyi szőlészet állapotát illetően. A Bél Mátyás neve alatt jegyzett tanulmány adatai szerint akkoriban is nagyjából az Entzék által említett fajtákat termesztették. A duzzadónak nevezett furminttal az élen, de volt góhér, stájerszőlő, cirfandli, muskotály és fehérszőlő is. Érdekesség még, hogy a látogatás után nyolc évvel kiadott, Chernél Kál- mán-féle városmonográfia a hagyományos fajták közül már csak a furmintot említette, a többi az újonnan bevezetett olasz és rajnai rizling, tramini és két vörösbort adó, a kékfrankos (nagyburgundi) illetve a pinot noir (kék klevner). SZOMBATHELY „Képezi egünkét Magyarország azon ritkább szoló'telepeinek, melyek jelességiik diplomáját nem köszönik az alkotó természet bőkezűségének, hanem köszöni azt az emberi ész alkotó szellemének. ” Mint fentebb utaltunk rá a szombathelyi „borvidék” felmérése Vas vármegyén belül mondhatnánk kakukktojásnak tekinthető, mivel sem korábban, sem később nem szerepelt a minőségileg, sőt történelmileg indokolt termőterületek között. Mindez annak ellenére, hogy korai, már XV. század elejéről származó forrás is említi a hegybíró hivatalát, és a hegyközségi jegyzőkönyvek sorozata a XVII. századtól fennmaradt. Ugyanakkor a XVTII. század közepe után, a megye más tájaihoz hasonlóan a szombathelyi „hegyen” egyre inkább visszaszorult a szőlőtermesztés. A jelentésből kiderül, hogy a Vas vármegye székhelyén tett látogatás tulajdonképpen egy birtoknak, a- Stallner Ferenc grazi születésű kereskedő által alapított, de akkoriban már a veje, Schmidt János által fenntartott mintagazdaságnak szólt. Az amúgy sokoldalú kereskedésből jómódot szerző Stallner az 1830-as évek közepétől vásárolt szőlőtermelésre alkalmas ingatlanokat, majd 1841-ben kezdte az új telepítést, 1857-ben több mint két katasztrális holdon szőlészkedett. A borvidéki beillesztésben felmerült dilemma megjelent a felmérők nyomtatott véleményében is, mert a bizottság tagjai is megállapították, hogy Szombathely „Borai ugyan soha nem fognak vetekedni a rajna-mellékiekkel, vagy akár a badacsonyiakkal sem, hanem helyes kezelés mellett képesek még arra is, mikép a versenyt a külföld piaczain is kiállhassák. ” A minisztériumi szándékkal teljesen megegyezőnek tekinthető ugyanakkor, hogy az „igénytelen szombathelyi polgár” piacképes kísérleteit bemutatták az
