Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 8. szám - Lajta Erika: Relatív embetartalom (4. befejező rész)
sokat követel. Többet, mint ami jár neki a befizetett társadalombiztosítási járulékáért. Jövő héten viszont hazajön. Újra közöttünk lesz. Azaz nincs más hátra, mint hogy megint átrendezzük az életünket: az övéhez igazítsuk. Örülünk is és tartunk is a várható nehézségektől. Melyek egyike éppen édesapám természete. Végtelen igényessége. Benne is ellentétes érzések dúlnak. Oriil is. Fél is. Elsősorban tőlem fél. Kezd kiismerni. Édesanyámat meg is kérdezte:- Mit szól hozzá az Erika, hogy hazamegyek? Agyvérzése óta több időt töltöttünk el együtt, mint korábban bármikor az életben, s ennek a kényszerűség szülte együttlétnek, ennek a helyzetből fakadó közelségnek szükségszerű következményeként egyszerre mélyült el egymás iránti szeretetünk, s terhelődött meg kapcsolatunk olyan elemekkel is, amelyek mindig csak a hatalom és az alávetettség erőterében bukkannak fel. En a hatalom birtokosainak jól bevált technikáival sarkallom teljesítményre. Megfélemlítés. Erőszak. Paternalizmus. Apám magatartásában pedig rá kell ismerjek az elnyomottak ősi fegyvereire, melyek közül csak a leggyengébb a passzív rezisztencia. Meg vagyok győződve róla, hogy én sokkal jobban tudom apámnál, hogy mi az ő érdeke - de ezt a meggyőződésemet, sajnos, a legkevésbé sem látszik osztani. Ellenáll nekem. Szembeszegül velem. Éppen mert tart tőlem. El nem tudnám dönteni, melyikünk megy jobban a másik idegeire. Ezért tette fel az ominózus kérdést:- Mit szól hozzá az Erika, hogy hazamegyek? Vannak pillanatok a történelemben, amelyek nagy szavakat hajtanak ki az emberből. Egy költő a forradalom hevében egyszer csak el kezdi szavalni a Nemzeti dalt. Egy színésznőnek egyszer csak kiszalad a száján, hogy ő addig fel nem lép, amíg a szovjet csapatok ki nem vonulnak Magyarországról. A pillanat engem is kötelezett. Megígértem anyámnak, hogy ezentúl komolyabban részt vállalok a házimunkában, s még többet, még nagyobb türelemről tanúbizonyságot téve foglalkozom apámmal. (Már csak azért is, mert ezt ígéret nélkül se nagyon lehetett volna megúszni.) A hír még aznap eljutott apukához. Elérzékenyült.- Értem teszi? - szipogta könnybe lábadt szemmel. - Énértem? Az ügyfelek gyakran mellékelnek a kérelmeikhez mindenféle papírokat, dokumentumokat, amelyeket - mivel munkajogi problémáik szempontjából teljesen irrelevánsak - többnyire olvasatlanul átlapozok. A napokban viszont, látván, hogy egyikük becsatolt egy orvos szakértői véleményt, hirtelen érdeklődés támadt bennem. Beleolvastam. Rengeteg latin szó rengeteg betegséget fedett, de még ez a sok-sok nyavalya sem volt elég ahhoz, hogy a leszázalékolásáért folyamodót rokkantnak nyilvánítsák. 71
