Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 8. szám - Nagy Gábor: Hatalom, medialitás és emlékezet

napután!” magabízó jövendölése nyílt szembeszegülés a jövendőt birtokló hatalommal szemben, aki - a versben „rohanó kor”-rá eufemizálva - „vígan korrumpál / angyalt és ördögöt”. A felütés energiái a groteszk rímpárokból sugároznak ki: a ’pumpál - korrumpál’ és ’vérrögöt - ördögöt’ egyszerre hat elidegenítőén, és — iróniájával — kommunikálja az olvasóval való cinkos összekacsintást. A második és a harmadik versszak zárósorai alig rejtetten ’56 eseményeit, a fegyveres harcokat és a megtorlást idézik: „Fejünk leszegve / megyünk a holtak után”, „még azt számolgatjuk / (sötétben) ki kire lőtt”. Kár, hogy a záró szakasz a „rohanó kor” közhelyét írja újra, félretéve a gondolati konkrétságot, s a záró három ponttal a ki nem mondottak felé terelve a befogadót. Szinte bizonyosan későbbi, a költő elleni megtorlásokra reagáló versek egyike A Grund porába. A Nagy Gáspár-i üzenetet a hangsúlyos fikcionáltság (A Pál utcai fűik megidézése) mentheti csak a hivatalból olvasók szemében, különben aligha lehet másként, mint a kurziválással kiemelt címzettek elleni újabb hadüzenetként és a (ritkítással hangsúlyozott) soha meg nem bocsátás kinyilvánításaként olvasni: „a GRUND porába írta / bizonyos / vörösinge- seknek: / kéz / kezet / mos / kézfogást mos el / mi - már / nem fogunk kezet /sose in”.

íródott bár előtte vagy utána, a legteljesebben az Oröknyár...-ban megvalósított költői magatartás lényegét - a Félelmen túli... ars poeticájának párjaként - a Panaszfal remeke foglalja össze. Az első strófa rímpárja a „gyomnö- vény”-en túl, a „kiírhatatlan” mellett, a költőre is vonatkoztatja a „kiirthatat- lan” melléknevet. A tipografikus játékkal elkülönített második szakasz fokozó jellegű elemek lépcsőjével („lehetetlen”, „halhatatlan”, „nevezhetetlen”) vezet el - logikai értelemben nem a csúcsra, de a kádári korban valóban a fokozó felsorolás végén álló „mondhatatlan”-hoz. A harmadik szakasz „a bordaboltozatban / megénekelhető / huzat van” axiómájára építi a maga „panaszfa/”-ít; a kiüresedett szíveket körülíró, körülményeskedő metaforával ironizálva megjelenítő képre hatásos ellenpontként következik az egyszerre patetikus és önironikus zárlat.

3. KÁNONOK EMLÉKEZETE AVAGY RENDSZERVÁLTÓ VERS A MEDIALITÁS SENKIFÖLDIÉN

Az Oröknyár, elmúltam 9 éves utóéletét egy ívvel ábrázolhatnánk, amelynek kezdő - alsó - pontjától indul a cenzurális szakasz (amellyel itt nem kívánok bővebben foglalkozni’1), magaspontjától indul a rituálisnak is nevezhető szimbolikus szakasz, s ez beleolvad és elvezet a másik alsó (legalsóbb?) ponthoz, melyet az elhallgatás vagy felejtés szakaszának nevezhetünk.

A rituális vagy szimbolikus szakasz kezdőpontja tulajdonképpen még a cen- zurálisba nyúlik vissza, ahol a verset és szerzőjét az államhatalom megbélyegzi. A stigmatizáció hozzájárul a vers szimbolikus jellegéhez, mintegy előkészíti kanonizációját és rituális szerepét. (Ennek persze előfeltétele volt a rendszerváltozás.) Második pontja a Múlik a Jövőnk: a kötetbeli első közlés szimbolikus pillanatban - 1989-ben - rehabilitálja a verset, mintegy Nagy Imre rehabilitációjának megerősítéseként.

45