Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 8. szám - Nagy Gábor: Hatalom, medialitás és emlékezet

a foglár, nyilván fölszívódott a vezércselek állandósulása idején amikor a polgárok már vezércserében gondolkodtak

A zárlat még a felütés arcátlanul merész öntanúsítását is tovább fokozza, bekapcsolva a történelmi képzetkörbe a bibliai megtisztulás-motívumot is:

egt' szép napon uraim már semmire se leszek vevő, az őszi hónap is szabadon hullatja levelét, sőt a tél havazni fog mindenre és mindenekelőtt.

Az egyetlen mondatnyi szöveg áradó-megtorpanó ritmikája, a deklaratív kijelentésekbe foglalt olykor groteszk képi elemek disszonanciája („tarzani ügyességgel”, „kiixelné a zsibbadást” stb.), a magánbeszéd regiszterkeverése úgy képes összetett versszöveget létrehozni, hogy a felütésben megadott magasfeszültség alig valamit csökken (talán csak a zárójeles rész tűnik esetlegesnek). Az egyszerre történelemfestő és anakronisztikus motivika ironizál a választott parabolikus sémán is, mindegyre a jelen felé irányítva az olvasatot.

Mivel az Öröknyár... kötetben először csak a Múlik a Jövőnk (1989) válogatott és új versei között jelenhetett meg, a Ki biztosított beszéd nem adhat útmutatást arra vonatkozóan, mely művek tekinthetők előzményének és melyek íródtak utána. A kronológia rekonstruálásában a Múlik a Jövőnk vagy még inkább az 1956-os verseket külön kötetbe gyűjtő Nagy Gáspár-kötet, a ...nem szabadfeledNI...! nyújthat támpontot. Csakhogy ez utóbbi sem időrend szerint közli a verseket (itt-ott dátumozás segíti az eligazodást). Az Öröknyár... és A Fiú naplójából egymás mellé kerül, aminek nyilván szimbolikus jelentősége van, hisz a kettő közé több vers illeszthető a kronológia szerint. (A Szabadrabok pedig A Fiú...-1 veszi előbbre, s négy másik vers után következik csak az Öröknyár...; ennek oka:s az lehet, hogy a Tiszatájban közölt vers 1981-1986 között íródott, mint ezt mindkét kiadás hangsúlyozza.) Ráadásul a ...nem szabad feledNI...! szűkebbre veszi az Öröknyár... intratextuális körét, hisz mellőz néhány verset, amelyek közéleti-politikai kérdéseket érintenek, s szempontunkat, a hatalom és az értelmiség közötti hallgatólagos alku felmondásának stációit vizsgálva is fontosak lehetnek.

Ilyen például az {eg)' elmulasztott hozzászólás kivonata) alcímű Cetennn, ahogy én látom... is. Az „azé a vers / aki megengedi” alaptételéből kinövő ciklus második darabja épp ennek az alkunak a természetére világít rá, travesztia és szarkasztikus homonímia nyelvi játékának vegyítésével érve el erős hatást: „nyelvével nyal / a nemzet / sőt a költő (is) / bizony így telik / még egy-két emberöltő is.” A költőtársak megalkuvását foglalja csattanóra kihegyezett ironikus négy sorba, neoavantgárd szójátékba oltva a szarkasztikus kulcsszót a g) jelű darab: „akik a semlegesben / futnak kitart(ó/ott)an / és némi eleganciával / ők alig zihálnak”. A Nagy Gáspár-i költői szerep ezidáig érvényes (és éppen ekkoriban, erről a pontról tovább radikalizálódó) morális-politikai elveit - a politikai alku viszonyrendszerében - a h) jelű vers fogalmazza meg a

43