Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 8. szám - Vasadi Péteér: A figyelem kertvárosa ciklusból
Csapatban tol a nép törekkel töltve talicskát vályoghoz, s hull a nyakába gólya- fiakból az áldott fos. Hallod amott? A téli betyárok hujjogatnak. Itt látótávolságnyira vannak egymástól a házak. Köztük tujasor, erdők, bokrok; a közel-falak megaláznak. Hallgat a száj. Holott csupa beszéd a lélek. Redó'i közt szavakként mintha pasztellszín fátylak lengenének. Ki tudja hány, hosszú, tömérdek lassú gomolygásban; táncuk’ nincs ki megállítsa. Susog az isteni számtan. Mieló'tt bármit kérdezhetnél, nyugtalanít az ősi válasz. De semmibe vonta magát, hogy küzdj meg. Suttogj. Kiabálhass. A csönd mégis erősebb. Ki a legtöbbet tudja, néma. Beszéd nyomán nő az üresség. Rostáld meg szavadat még ma. A hallgatagban tenger mélye szüli a választ; várd ki bátran. A legkarcsúbb toronyba lépj föl a figyelem kertvárosában. Minden válaszra újra kérdezz. S olyan szavakkal, mik csak égne Lobogj vissza tág értelemmel a bársonyos Tűz istenének.