Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6-7. szám - Pomogáts Béla: Magyar irodalmi élet Nyugaton
kapcsolatban. A nyugati magyar irodalomnak ugyanúgy nem sikerült „betörnie” a hazaiba, mint ahogyan a hazainak nem sikerült a nyugatiba. Mindketten a jelenlét hiányát érzik. A hazai magyar irodalom - Czigány szerint - „...nincs jelen a nyugati irodalmi tudatban. Ugyanúgy, mint ahogy a nyugati magyar író sincs jelen a hazai irodalmi tudatban.” A nyugati világban élő magyar írók igen nagy hányada ma is kissé otthontalannak érzi magát az óhazában és ennek szellemi életében. Mindennek számos oka van, és ezt az otthontalanságot természetesen nem lehet pusztán a magyarországi irodalmi élet „szűkkeblűségével” magyarázni. Az egykori emigráció hazatérése igen sok szociális, politikai és kulturális, ezek mellett pszichológiai kérdést vet fel, minthogy a nyugati magyar „töredék-társadalom” és a hazai társadalom össze nem egyeztethető szociális és kulturális szerkezetet mutat, és a reintegrációnak igen nagy kihívásokkal kell megküzdenie. Már csak annak következtében is, hogy az elmúlt évtizedek magyar emigrációjának minden korábbinál hosszabb ideig kellett a szülőhazától távol maradnia: 1849 után kevesebb mint két évtized, 1919 után pedig csupán két és fél évtized volt a kényszerű vagy önkéntes száműzetés időtartama, 1945, 1948 vagy 1956 után pedig legkevesebb három és fél évtized. Ennyi idő leforgása alatt a leginkább elszánt emigráns is elhelyezkedik a befogadó társadalomban, a politikai emigráció egyszerűen értelmetlenné válik, és a tömeges hazatérésre nincsen sem szándék, sem lehetőség. Vagyis az emigráció igen nagy részénél egyszerűen „okafogyottá” vált a hazai befogadás és integráció. A nyugati világ magyarsága létszámát és intézményi erejét tekintve különben is radikálisan megfogyatkozott a kilencvenes évek során. Igaz, mondjuk ki nyíltan, a nyugati, például az amerikai magyarság létszáma korábban sem volt olyan nagy, mint ahogy ezt szivárványos elképzeléseket tápláló statisztikusok állították. Több alkalommal is napvilágot láttak olyan kimutatások, amelyek szerint a Kárpát-medencén kívül, vagyis eleve szórványvidékeken összesen kétmillió hatszázezer magyar él, közülük közel kétmillió az észak-amerikai kontinensen. Ez így nyilvánvaló túlzás. Az amerikai magyarság két közismert és tekintélyes személyisége: Nagy Károly egyetemi tanár és Papp László, a Magyarok Világszövetségének korábbi nyugati régióelnöke néhány esztendeje megjelent felmérésükben egymillió hatszázezerre teszik a magyar származású amerikaiak számát, közülük azonban csak minden tizedik, nagyjából százötvenezer ember beszél otthon magyarul, a többit legfeljebb valamiféle többé-kevésbé homályos származástudat fűzi a magyarsághoz és ősei szülőföldjéhez. Nagyjából hasonlót állít Szabó A. Ferenc, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára, aki azt állapította meg, hogy az Egyesült Államokban mindössze 148 000, Kanadában 25 000, a nyugat-európai országokban 65 000 és a teljes nyugati világban (ideértve Dél-Amerikát és Ausztráliát is) összesen mintegy 280 000 magyar él - ez a hosszú időn keresztül emlegetett számadatnak nincs 15 %-a sem. A nyugati magyarság létszáma tehát jóval kisebb annál, amit vérmes politikusok állítanak, ez a magyarság azonban még így is tekintélyes erőt, elsősorban szellemi erőt képvisel, csakhogy ez az erő, személyes tapasztalataim szerint is, napról-napra fogyatkozik. Egy etnikai, illetve loilturális közösség 131
