Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6-7. szám - Pomogáts Béla: Magyar irodalmi élet Nyugaton
4. A modern irodalom integrálása A nyugati magyar költészet, különösen az 1956-os nemzedék költőinek munkássága más utakon járt, mint a hazai vagy a szomszédos országokban kifejlődött magyar líra. Erősebben hatottak reá a nyugat-európai, illetve amerikai irodalom jelenkori törekvései és költői kísérletei. A nyugati diaszpórában élő magyar költő feladatának tekintette, hogy mindazt, amit a modern francia, német, angol vagy amerikai költészetben megismert, integrálja saját költői világába, a magyar líra szerves részévé tegye. Új és gazdag tartományokat kívánt meghódítani a magyar költészet számára, innen eredt felfedező kedve, amellyel birtokába vette a modern költészet megannyi vívmányát, sőt újító kísérletét. A fiatalabb emigráns irodalom képviselői a hatvanas években szinte egyszerre választottak olyan mestereket, mint T. S. Eliot, Ezra Pound, e. e. cumming Gregory Corso, Allen Ginsberg, René Char, Francis Ponge, Michel Deguy, Denis Roche és Jacques Roubaud. Gyors egymásutánban kerültek az angol ezoterikusok, a francia szürrealisták, az amerikai beatnikek, majd a különféle szemiotikái, lettrista és konkrét költői irányzatok hatása alá. Ezek a modern költői hatások érvényesültek Bakucz József, Horváth Elemér, Makkai Ádám és különösen a Magyar Műhely avantgárd experimentalizmusát képviselő Nagy Pál, Papp Tibor és Bujdosó Alpár munkásságában. A magyar líra hagyományaival azonban azok a költők sem szakítottak, akik a legerősebben vonzódtak a modern törekvésekhez. A Magyar Műhely szerkesztőinek és teoretikusainak mint költőknek Kassák Lajos volt első mesterük, de sokat merítettek Weöres Sándor és Szentkuthy Miklós újításaiból is. A huszadik századi magyar költészet elvontabb bölcseleti jellegű örökségére utal az a hatás, amelyet József Attila, Weöres Sándor vagy Pilinszky János lírája fejtett ki a nyugati magyar költők ezen nemzedékére, nevezetesen Kibédi Varga Áron, Bakucz József, Horváth Elemér, Baránszky László, Vitéz György, Sulyok Vince és Gömöri György munkásságára. A magyar költői hagyományok egy másik vonulatának asszimilációját jelzik azok az ösztönzések, amelyeket a régi magyar verstől, illetve az úgynevezett „népi szürrealizmustól” kapott a nyugati magyar költők újabb nemzedéke. A Nagy László, Juhász Ferenc vagy Kormos István által érvényre juttatott folk- lorisztikus-szürrealisztikus dalszerűség jelentkezik Máté Imre és Dedinszky Erika népköltészeti hagyományokat ápoló vagy velük érintkező balladáiban, ráolvasásaiban. A régi magyar költészet: a végvári katonák, a protestáns prédikátorok, a kuruc szegénylegények költői hagyománya az 1956 utáni költőnemzedék néhány képviselője, elsősorban Siklós István és Kemenes- Géfin László erősebb történelmi érdeklődésében és archaizáló költői nyelvében követhető nyomon. Hasonló integrálási szándékok jegyében alakult az elbeszélők, különösen az 1956-os nemzedék elbeszélőinek munkássága. Érdeklődésüket a személyiség első mozgásának és konfliktusainak elemzése töltötte be, mondanivalójuk erősen alanyi vagy gondolati jellegű. Mindez részben megkülönbözteti őket a hatvanas és hetvenes évek magyarországi vagy éppen kisebbségi elbeszélő iro129
