Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6-7. szám - Pomogáts Béla: Magyar irodalmi élet Nyugaton
integritásának védelmét keresték a költészetben. A világban tapasztalt szociális és politikai konfliktusok hatása alól azonban ó'k sem voltak képesek szabadulni, ezen kívül szülőhazájukkal kialakított kapcsolataiknak is igen nagy szerepe volt költó'i világképük alakulásában. Az emigrációs lét egyszersmind nagyobb nyitottságot jelentett a huszadik század második felének civilizációs problémáira és kulturális válságaira. A diaszpórában élő magyar költő, már csak a birtokba vett információk bősége következtében is, érzékenyebb módon reagált a bekövetkező válsághelyzetekre, mint az a költő, aki a nemzeti kultúra védelmet nyújtó bensőségében dolgozott. Az idegenként élő, magát gyökérte- lennek érző emigráns közérzete természetszerűleg ki volt szolgáltatva a történelmi lét nyomasztó válságainak, minthogy személyes sorsát is e válságok döntötték el annak idején. 3. Az emigrációs tapasztalat rögzítése: világjárás Az emigrációs tapasztalathoz tartozik az a tapasztalat is, amely a világban szétszóródott magyar irodalom világjárásának élménykörével függ össze. Ezt többnyire a prózairodalom rögzíti, ennek egyik meghatározó élménye éppen az idegen országok és kultúrák birtokba vétele. Az emigráns író elbeszélő tevékenységének középpontjában már eleve az önéletrajziság áll - ezt igazolja például az is, hogy Márai Sándor emigrációban alkotott munkái közül a naplóknak van igazán nagy (irodalomtörténeti) szerepük. De Cs. Szabó László és mások elbeszélő műveiben is nagy szerepet kapott az önéletrajziság és a naplószerűség. Ez az önéletrajziság igen gyakran idézett fel távoli, esetleges egzotikus tapasztalatokat és színhelyeket. A nyugati országokban élő magyar író számos olyan ismeretet és tapasztalatot vesz birtokába, amely a magyar irodalomban korábban természetszerűleg hiányzott, így a távoli országok társadalmának és életének, civilizációjának ismeretét, a hazai valóságtól merőben idegen életformákról szerzett tapasztalatot. Korábban irodalmunk térképén legfeljebb Párizs (Illyés Gyula, Márai Sándor, Hevesi András), Itália (Szerb Antal) és a német világ (Kassák Lajos és ugyancsak Márai) színei voltak megtalálhatók, csupán Remenyik Zsigmond dél-amerikai regényei mutattak „egzotikus” színeket. Ehhez képest a francia vagy az angol író (gondoljunk olyanokra, mint a Kambodzsában kalandozó André Malraux, az indiai élményeiről beszámoló E. M. Forster vagy a több kontinensen is otthonos Graham Green) magától értetődő módon választja regényének környezeteként az egzotikumot. A nyugati világban élő magyar író hozzájuk hasonlóan minden elfogultság nélkül számolt be a távoli országokban és idegen kontinenseken szerzett élményeiről: a naplóíró Márai Sándor Itáliáról és Eszak-Amerikáról, Cs. Szabó László Rómáról és Hellászról, Faludy György Angliáról és Kanadáról. Határ Győző számos művében jelenik meg az angliai környezet, Domahidy András az Ausztráliában élő magyarokról is képet rajzol, Kabdebó Tamás Guyanát és az Antillákat, Ferdinandy György Puerto Ricót járta be, Karátson Endre elbeszélései párizsi és mediterrán, Sárközi Mátyás történetei angliai környezetben játszódnak, és így tovább, a beszédes példák szinte korlátok nélkül idézhetők. 128
