Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 6-7. szám - Pomogáts Béla: Magyar irodalmi élet Nyugaton

szabadulni az úgynevezett „szocialista realizmus” béklyóitól, és fenn tudta tartani nagy hagyományait, meg tudta védelmezni értékeit.

Az értékvédelem és a hagyományőrzés a huszadik századi magyar irodalom szellemiségére és a nemzeti identitás védelmét, fenntartását szolgáló hagyományokra és erkölcsiségre is kiterjedt, hiszen ki tagadhatná, hogy a korlátok közé terelt és művi úton megcsonkított szellemi hagyományokat részben és teljesen szabadon az emigráció tartotta fenn. Gondolok itt a Nyugat és az Ujhold tradíciójára, a magyar avantgárd és a népi írók vagy éppen az erdélyi irodalom (az Erdélyi Helikon) szellemi hagyományaira. Az emigrációs intézményeknek, így az Uj Látóhatárnak, az Irodalmi Újságnak, a Katolikus Szemlének és a Magyar Műhelynek igen nagy szerepük volt abban, hogy ezek a hagyományok minden különösebb torzulás nélkül maradhattak fenn, és érvényesülhettek idehaza is már a hetvenes évek második felétől kezdve. Ebben a tekintetben a hazai irodalmi élet a nyugati magyar szellemi élettől szüntelenül ösztönzéseket kapott, Az irodalom folytonossága és az irodalmi hagyomány elevensége ugyanis elsőrendű szellemi erő, amely nélkül a fejlődés és az újítás is lehetetlenné válik, és ennek a folytonosságnak a fenntartásáért az irodalmi emigráció és ennek intézményrendszere mindig és következetesen felelősséget vállalt, és eredményesen (sok áldozattal) tevékenykedett.

Az értékvédelem egy különleges és éppen ma nagyon is méltánylandó fejezete az, amelyet a nyugati magyar irodalom és szellemi élet az ötvenhatos magyar irodalom és szabadságharc igaz emlékezetének és örökségének szolgálatában vállalt. Köztudott, hogy midőn Magyarországon, különösen a forradalom leverését követő néhány esztendőben, csakis nemzeti történelmünk egyik legnagyobb eseményének a szüntelen meghamisítása és gyalázása történt, egyedül az emigráció irodalma, publicisztikája és történetírása tarthatta fenn ötvenhat igazságait. Olyan szépirodalmi művekre gondolok mint Márai Sándor, Faludy György, Horváth Elemér, Gömöri György, András Sándor és mások költői művei, Kabdebó Tamás Minden idők, Domahidy András Tizenhat zár és Dénes Tibor Budapest nincs többé Budapesten című regénye, Aczél Tamás, Ferdinandy György, Sárközi Mátyás, Márton László, Nagy Pál elbeszélései, Méray Tibor, Gosztonyi Péter, Molnár Miklós, Csonka Emil és mások tudományos, illetve publicisztikai művei. Közülük mindenképpen külön is meg kell emlékezni a Borbándi Gyula és Molnár József által 1966-ban közreadott Tanulmányok a magyar forradalomról és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem kiadásában 1986-ban Bernben megjelent 30 év: 1956-1986 című kiváló tanulmánygyűjteményről. Ezek a munkák eredményesen járultak hozzá ahhoz, hogy az ötvenhatos forradalom hiteles története - a nyugati világban és Magyarországon egyaránt - fenn tudott maradni a mögöttünk lévő évtizedekben.

Ugyancsak sokat tett a nyugati magyar irodalmi kultúra annak érdekében, hogy a Kárpát-medencében élő kisebbségi magyar közösségek életére és kultúrájára felhívja a külföldi és a hazai magyarság vagy éppen a nagyvilág figyelmét. Igaz, Magyarországon már 1968-tól (a Magyar írók Szövetségében rendezett ankét óta) erőteljes figyelem nyilvánult meg a kisebbségi magyar kultúrák iránt, arról azonban nem lehetett szabadon beszélni, hogy ezek a kul125