Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6-7. szám - Pomogáts Béla: Magyar irodalmi élet Nyugaton
POMOGÁTS BÉLA Magyar irodalmi élet Nyugaton I. ÍRÓK ÉS IRODALMI INTÉZMÉNYEK A nyugati magyar irodalom (nevezték emigrációs irodalomnak is) nagy történelmi kataklizmák eredményeként született. A második világháborút követő évtizedekben - közvetlenül a háború után, a „koalíciós korszak” alkonyán vagy 1956 késő őszén számos magyar író telepedett le, illetve kezdte el írói pályáját a nyugati világ országaiban. Irodalmi csoportosulások, folyóiratok és könyvkiadók léptek színe, igen tagolt, szüntelenül alakuló és eredményekben is gazdag irodalmi élet született. Ennek az irodalomnak lényeges jegye volt, hogy a „diaszpóra” nehéz körülményei között működött, és ezek a körülmények csak igen nagy áldozatok árán tették lehetővé az állandó intézmények kifejlődését. Ez a helyzet okozta, hogy noha szinte állandóan alakultak ilyen intézmények - egy könyvészeti felmérés közel ezer nyugati magyar folyóiratról és lapról tud -, csak igen kevés volt képes arra, hogy tevékenységét folyamatosan végezze. Az irodalmi folyóiratok és könyvkiadók nagy többsége gyorsan elvérzett az emigráció mostoha viszonyai között. A nyugati magyar irodalom a legkevésbé sem alkotott egységes, homogén tömböt, politikai színképe is igen nagy változatosságot mutatott. Képviselői között megtalálhatók a két világháború közötti irodalmi konzervativizmus hívei, a Nyugat mozgalmának egykori résztvevői, a „harmadik út” politikáját hirdető népi írók, a polgári radikálisok, a szociáldemokraták, sőt az egykori kommunisták is, mint ahogy természetesen annak is különleges szerepe és jelentősége van, hogy ki mikor - 1945-ben, 1948-ban vagy 1956-ban - hagyta el az ország területét. Emellett számtalan olyan magatartásváltozat tapasztalható, amely meghatározza a nyugati világban élő magyar író és a szülőhaza viszonyát: akadtak jelentékeny írók, például Márai Sándor, aki mindvégig távol tartották magukat a hazai szellemi élettől (és már nem érték meg a pártállami rendszer bukását), és akadtak, például Cs. Szabó László vagy Határ Győző, akik helyet találtak ebben az életben, legalább műveikkel, amelyek természetesen a magyar irodalom elidegenídietetlen értékei. Az emigráció több mint négy évtizedes története során (1945 és 1989 között) igen sok újság, folyóirat, könyvkiadó és irodalmi társaság alakult, ezek nagy része azonban rendre megszűnt. A folyóiratok között az Új Látóhatár, az Irodalmi Újság, a Katolikus Szemle, a Magyar Műhely és a Szivárvány alakított ki magának jelentékenyebb szerepet. A nyugati magyar szellemi élet legnagyobb tekintélyű fóruma a Borbándi Gyula és Molnár József szerkesztésében Münchenben megjelenő Új Látóhatár című folyóirat volt, amely egyaránt nyilvánosságot adott a népi mozgalom eszméin nevelkedő és a polgári liberális eszményeket követő írástudók műveinek. Állandó munkatársai közé a többi között olyanok tartoztak, mint Kovács Imre, Cs. Előadás Felsőpulyán 2006. szeptember 10-én az 1956 utóélete Ausztriában - Európában című konferencián. 121
