Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 1. szám - Pelle János: Carmen és népe
Az 1910-es spanyol törvénykönyv eltörölt minden, a cigányok ellen hozott speciális rendeletet és törvényt, és egy ekkoriban kiadott jogi encipklopédia a tárgyról szólva megállapította, hogy „jelenleg a cigányokra ugyanaz a törvény vonatkozik, mint mindenkire. A többi spanyolhoz hasonlóan állandó lakóhellyel kell rendelkezniük, és adót kell fizetniük, ennek fejében korlátozás nélkül megilletik őket az állampolgársággal járó jogok. A törvényeknek és a rendeleteknek megfelelően mindenféle tevékenységet, hivatást és mesterséget folytathatnak, és amióta a vándorló életmód ellen hozott törvényt eltörölték, nem lehet őket más bűncselekményekkel vádolni, mint amelyek szerepelnek a büntetőtörvénykönyvben, s nem lehet számukra speciális büntetéseket kiszabni”. A spanyol cigányoknak lényegében sikerült távol tartani magukat az 1936 és 1939 között pusztító polgárháborútól, a győztes Franco-rendszer pedig már meg sem próbálkozott „átnevelésükkel”. Létszámukat jelenleg 600 és 800 ezer közöttire becsülik, ennek mintegy harmada ma is vándorol - igaz, ma már nem lovas szekerekkel, hanem gépkocsikkal és utánfutókkal járják az országot. Bernand Leblon, a perpignani egyetem professzora a spanyolországi cigányokból írt könyvében (Les Gitanes d’Espagne - Le prix de la différance, Presses Universitaires de France, 1985) áttekinti, hogy a inkvizícó a történelem folyamán miféle vádakkal állította bíróság elé a cigányokat. Vállalkoztak rá, hogy az arabok kiűzése után az általuk elrejtett kincseket mágikus eszközeikkel felkutatják és megtalálják. Jósoltak és jövendőt mondtak, varázsszereket készítettek és árultak, ördögűzést folytattak, segítettek asszonyoknak, akik meg akartak szabadulni a férjeiktől, szerelmi vágyfokozó szerekkel is ellátták őket. Szerelmi varázslatot űztek, mindenféle talizmánokat árultak, szellemet idéztek, szerződést kötöttek az ördöggel. A mágia mestereinek mondták magukat, aranyat csináltak. Semmibe vették a kereszténység tanításait, és a pogányságra való hajlamot erősítették mindazokban, akikkel kapcsolatba kerültek. Az inkvizíciós törvényszékek sem boldogultak velük. A bíróság első kérdése hagyományosan így hangzott: „Tudja, sejti vagy gyanítja-e, hogy miért tartóztatták le, és miért tartják fogva a Szent Inkvizició börtönében?” Erre a cigány vádlottak általában elismertek egy kisebb vétséget, csalást vagy jövendőmondást, melyet valóban elkövettek, de a legkisebb mértékben sem aggódtak a lelkűk üdvösségéért, úgy, mint a „rendes” vádlottak. Mivel a cigányokra nem lehetett vallási nyomást gyakorolni, előbb-utóbb szabadon engedték őket, visszadták őket a világi hatóságoknak. Látható, hogy sem az iszlám, sem a kereszténység nem tudta megtörni a cigányok hagyományos mentalitását, joggal állíthatjuk, hogy integrálódásuk mélyről fakadó nehézségei az egyistenhitek (judaizmus, kereszténység, iszlám) tudat alatti, mélyen gyökerező elutasításából fakadnak. Bármilyen kemény eszközöket vett is igénybe, nem boldogult velük az abszolutizmus sem Spanyolországban, sem pedig Kelet-Európábán, a maguk módján ellenálltak a kapitalizmus kényszerének, lepergett róluk a létező szocializmus diktatúrával párosuló „népnevelése”. A cigányok minden környezeti hatás ellenére megőrizték identitásukat, hajlamosak maradtak a regresszióra. Mentalitásuk gyökere vitathatatlanul a nomád életmódban és az Indiából magukkal hozott politeista vallási képzetekben gyökerezik, még azoknál a romáknál is, akiknek 48
