Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 5. szám - Marafkó László: Levelek a hűség költőjéről

A könyv a fél éven belül két kiadást megért Irodalmi séták volt. Ekkor már Eszéki Erzsébet szerkesztette az irodalmi oldalakat, neki adtam át a verset, a Belülről címűt, amely az április 25-i számban jelent meg. A Magyar Nemzet Lenin krt.-i címére küldött, kézírásos levél. Marafkó László író, szerkesztő úrnak Budapest Kedves Laci, itt küldök egy kéziratot. Remélem, megfelel. Köszönöm, hogy gondoltál rám. Berkes Eizsikének kézcsókom, küldöm, Téged baráti szeretettel köszöntelek, s kívánok mindkettőtöknek szép karácsonyt és boldogabb újévet, mint amilyen lesz. Pécs, 90. dec. 8. Csorba Győző A privatizáció előtt-közben egyre inkább zilált állapotba kerülő, nagypoli­tikai beavatkozásoknak kitett, főszerkesztő nélkül működő lapnál, átmenetileg vezető funkciókat is betöltve nem feledkeztem meg, hogy alkalomadtán Csorba Győzőtől is kéziratot kérjünk. Az 1990. december 22-i Miízsák című mellékletben jelent meg A város oldalában című prózai részlet abból a Csuhái István készítette életrajzi beszélgetésből, amely azonos címmel a következő évben jelent meg könyv alakban a Jelenkor Kiadó gondozásában. • Lakcímemre érkezett géppel megcímzett és géppel írt levél, golyóstollal aláírva, illetve szignálva. Kedves Laci, köszönöm szépen ajándékodat, a szellemes című „Az utókor inspektoráv-t. Nagy élvezettel olvastam, mert a többnyire rövid írások érdekesen, jól vannak megírva, r a könyv tematikája roppant változatos. Egy-egy írásod különösképpen inegfogja az olvasót: valósággal izgalmas. Dicséretes a könyvben a megírás könnyedsége, a természetes stílus. Szeretném a könyvből kiemelni, hogy némely írásod bizonyára nagy utánjárást, sőt kutatást igényelt, de az olvasó ezt alig veszi észre. Különösen köszönöm azt, hogy rólam, is írtál, s bog' Weöres Sándorék olyan előkelő módon szerepelnek a könyvben. S itt még azt is szeretném hangsúlyozni, hogy milyen kitűnő érzékkel rajzoltad meg a köznapi Weöres Sándort. Hogy vagy? Én gyöngén. A szó elsődleges éneimében „esendő”, s ehhez járul még, hogy szinte állandóan szédülök. Megöregedtem... Könyvedhez gratulálok: további jó munkát kívánok A régi barátsággal: Pécs, 1991. április 31. Csorba Győző 56

Next

/
Thumbnails
Contents