Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 5. szám - Lőcsei Péter: "Sanyi zseniálsan tudott mindent"

mennyit. Hiszen ott van a Fű, fa, füst, a Medeia, A Bab-el-Mandeb-en. Aztán a Három ikerszonett. A már említett „Harmadik nemzedék”. Ezek mindenképpen szerepelnének. Ami az elsők között eszembe jut még, az egy olyan szonettje, amelyikről annakidején írtam egy francia nyelvű elemzést. Etiemble profesz- szornak ajánlottam. Párizsban előbb jelent meg, mint itthon magyarul. Shakespeare és Velázquez nyomában a címe. Nem, nem a nyomában. Shakespeare és Velázquez szelleméhez. Ehhez is ragaszkodnék a képzeletbeli Weöres- antológiámban.

LP: Ez a verse a Szép Szobán jelent meg.

SGY: Méghozzá a legelső számban. Rögtön megtanultam.

LP: Ezt meg is írta a „Harmadik nemzedék”-hm.

SGY: Az egyik legkedvesebb versem tőle. A róla szóló esszémet 1980 körül írtam, és vele kapcsolatban a fordítás, a lefordíthatóság néhány összefüggését igyekeztem megfogalmazni. Ez természetesen nem csupán tartalmi, hanem formai kérdés is. Gondoljunk arra az egyszerű tényre, hogy a szonett a különböző nyelveken más-más prozódiájú lehet! Az sem mindegy, hogy az egyes nemzeti irodalmakban milyen hagyománya van a szonettnek. Más Itáliában, ahol már Dante is írt, más az angoloknál, más a franciáknál, a németeknél és az oroszoknál. És megint más a magyar irodalomban.

LP: Ez valóban érdekes kérdés. Nálunk például elsőként Faludi Ferenc kísérletezett vele, de Berzsenyi kimódoltnak tartotta; Vörösmarty, Petőfi és Arany is tartózkodott tőle.

SGY: Ez Adyról is elmondható. A nagy változás Babitsnál, Kosztolányinál, aztán József Attilánál következik be, és persze Weöres Sanyinál.

LP: Réz Pál említette egy alkalommal, hogy Weöres Sándorral nehéz volt komolyan beszélni, mivel rendszeresen megtréfálta hallgatóit, barátait, olykor a riportereket is. Egészen meghökkentő válaszokat adott néha, így nemigen derült ki, mit gondolt valójában.

SGY: Lehet, hogy ebben van valami igazság. Réz Pali csak később ismerhette meg Sanyit. Es ők nem volt olyan közvetlen kapcsolatban egymással. Én nagyon jól tudtam beszélgetni vele. Persze sejtem, mire gondolhatott Pali. Sándor nem szeretett logikusan beszélgetni. Például a mi mostani beszélgetésünket lapos, logikus társalgásnak tartotta volna. Alighanem öt perc múlva már csapongóit volna. Mindenféle zöldséget is mondott volna, ellentmondott volna. Azt gondolom, hogy ez a meghökkentő szándék biztosan függött attól is, hogy mennyire ismerte beszélgetőtársát. A barátságban az ő észjárását meg lehetett szokni. Hogy a saját emlékeimnél maradjak, fiatal korunkban, amikor játszottunk, nagyokat tudtunk beszélgetni. Tudtuk követni a gondolati bakugrásokat. Talán ennek köszönhető, hogy kisebb kihagyásokat nem számítva később is szót értettünk.

LP: Köszönöm a beszélgetést.

52